Tenisz-vb: Babos párosban indulhat a szingapúri viadalon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 14:23
Babos Tímea – a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán – pályára léphet a női teniszezőket összefogó WTA év végi páros-világbajnokságán, Szingapúrban.

Ő az első magyar, aki ott lehet egy vb-n – adta hírül Babos menedzsmentje szombaton. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint mostanra vált hivatalossá a sportoló indulása az eseményen, amelyet október 25. és november 1. között rendeznek meg.

„Azt a pillanatot vártam napok óta, hogy hivatalossá tegyék a szereplésünket a világbajnokságra! Nagyon boldog vagyok, hatalmas hír!” – kommentálta a bejelentést Babos. Hozzátette, hogy ugyan nem Grand Slam-tornagyőzelemmel jutottak ki, ám szép sikereket értek el Mladenoviccsal, aki még szintén nem játszott világbajnokságon.

A 2015-ös vb-n az idei pontverseny nyolc legjobb párosa vehet részt, Babos és társa az 5. helyen áll. A magyar-francia kettős tavaly februárban Párizsban döntős volt a fedett pályás WTA-versenyen. Nem sokkal a wimbledoni szereplés előtt döntöttek a folyamatos közös indulás mellett. Az angliai Grand Slam-versenyen döntőt vívott a kettős, majd ugyancsak eljutott a végjátékig Cincinnatiben, a szezon végén pedig Limoges-ban.

Legfrissebb hírek

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
Tegnap, 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
Tegnap, 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
2025.05.23. 18:40

Visszavonul a WTA-világbajnok Caroline Garcia

Tenisz
2025.05.23. 11:11

Gálfi Dalma kiesett a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2025.05.22. 17:11
Ezek is érdekelhetik