Tenisz: Babos Tímeának mentálisan kell erősödnie

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.09. 18:03
Egyesben és párosba sincs már versenyben a US Openen Babos Tímea. Első számú női játékosunk édesapja és egyik edzője, Babos Csaba a Kisalföldnek elmondta, Timinek mentálisan kell erősödnie az előrelépéshez.

„A tavalyi wimbledoni döntős szereplés után bíztunk benne, hogy talán sikerül nyerni egy Grand Slamet. Sajnos nem jött össze, megint Angliában voltak ehhez legközelebb Timiék, az elődöntőben csak egy kicsi hiányzott a győzelemhez. A US Openen szerencsétlenül jött ki, hogy Kristina egyes meccse után nagyon kevés volt a pihenő, ennek ellenére ki lehetett volna küzdeni a továbbjutást" – mondta Babos Csaba a Kisalföldnek, hozzátéve, a páros világbajnokságon való indulásra jó esélye van a magyar–francia duónak.Kisalföldnek, hozzátéve, a páros világbajnokságon való indulásra jó esélye van a magyar–francia duónak.

Az edző-édesapa úgy érzi, egyéniben sokat fejlődött a lánya, voltak is szép győzelmei, de a nagy áttörés még várat magára.

„Sokszor a sorsolása sem volt szerencsés, de így is gyűjtött szép skalpokat, hiszen kiemelteket is győzött le. Fejben, mentálisan viszont még fejlődnie kell, mert sokszor nem a megfelelő döntést hozza. Ha ebben sikerülne javulni, akkor az hozná magával a győzelmeket, feljebb tudna kerülni a ranglistán, ezáltal főtáblás lehetne a legtöbb tornán. Sok gátlást szabadítana ez fel Timiben."

 

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik