Tenisz: Babos szettelőnyről kikapott a tokiói versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.14. 11:17
Babos Tímea szettelőnyről kikapott a hetedik helyen kiemelt horvát Ajla Tomljanovictól a 250 ezer dollár összdíjazású tokiói kemény pályás női tenisztorna első fordulójában.

A világranglista 74. helyén álló Babos az első játszmában már 5:1-re vezetett, és fél óra alatt jutott játszmaelőnyhöz. A folytatásban Tomljanovic (61.) kevesebbet hibázott, és egyenlített. A harmadik szettben Babos még meccslabdát hárított, ám a rövidítésben a horvát játékos jobban összpontosított. A mérkőzés 2 óra 14 percig tartott.

Tomljanovic a következő körben a hazai közönség előtt szabadkártyával induló, két hét múlva 45. születésnapját ünneplő Date-Krumm Kimikóval találkozik.

Babos a tervei szerint a jövő héten Kínában, a kantoni versenyen indul.

WTA-TORNA, TOKIÓ (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Wickmayer (belga)–Siniaková (cseh) 6:4, 6:3
Date Krumm (japán)–Doi (japán) 6:4, 6:2
Tomljanovic (horvát, 7.)–Babos (magyar) 3:6, 6:4, 7:6
McHale (amerikai, 6.)–Putyinceva (kazah) 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik