Roland Garros: Babos új vegyes partnerrel vág neki Párizsnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.21. 13:15
Új partnerrel vág neki a vegyes párosok küzdelmeinek a Roland Garroson Babos Tímea. A 22 éves magyar teniszező korábban az amerikai Eric Butorac oldalán versenyzett, Párizsban viszont az osztrák Alexander Peyával indul párban.

Babos éppen egy évvel ezelőtt mutatkozott be vegyes párosban, akkor a Roland Garroson elődöntőig jutott Butorackal, Wimbledonban a 3. forduló jelentette a végállomást, ám a US Openen és az idei Australian Openen már nem sikerült mérkőzést nyernie.

„Sajnos Eric rangsora nem elég jó, hogy egyértelműen táblára kerüljünk, illetve nagyon kérdéses lenne. Nagyon jóban vagyunk, rendes srác, segítőkész, a mai napig gratulál minden győzelmemhez, és én is neki. Ettől függetlenül nem működött már a közös játék, hozzáteszem, a sorsolásunk sem volt könnyű az elmúlt Grand Slameken. Most úgy gondoltam, megpróbálom mással, meglátjuk, mi sül ki belőle!” – olvasható Babos nyilatkozata a hivatalos honlapján, a babostimea.hu-n.

„Peyát láttam játszani, nem is egyszer. Tavaly még nagyon elöl volt a ranglistán, aztán babájuk született, ezért kevesebbet játszott, így most picit visszacsúszott. De kiváló játékos, örülök, hogy vele indulhatok. Egyébként pedig egyszerűen megkérdezett, hogy szeretnék-e vele játszani. Ezt megbeszéltem Erickel, és utána igent mondtam Alexandernek. Őszinte leszek: a vegyes páros a legkevésbé fontos a számomra, de persze szeretnék ebben is jó eredményt elérni.”

Az 1980. június 27-én született Alexander Peya egyesben is tagja volt a top 100-nak, de pályafutása legnagyobb sikereit párosban érte el. A rutinos osztrák játékos karrierje legjobbjaként 3. (2013. augusztus 12.) volt a világranglistán, jelenleg a tizenhetedik. Eddig 13 ATP-versenyt nyert meg férfi párosban, idén Münchenben ünnepelhetett salakon a brazil Bruno Soares oldalán. Peya és dél-amerikai társa 2013-ban döntőt játszott a US Openen, vegyes párosban az Australian Openen még a cseh Andrea Hlaváckovával indult.

Babos egyesben főtáblás a Roland Garroson, míg női párosban a francia Kristina Mladenoviccsal vág neki a viadalnak.

Legfrissebb hírek

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Tenisz: Babosék elődöntősök Ningpóban

Tenisz
2025.10.16. 11:43

Babosék sikerrel vették az első fordulót Ningpóban

Tenisz
2025.10.13. 08:50

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
2025.09.13. 23:27

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12
Ezek is érdekelhetik