Tenisz: Babos 15 centis lyukat túrt, pályát kellett cserélniük

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 17:49
Babos Tímea érdekes körülmények között nyerte meg második fordulós mérkőzését a marrákesi tenisztornán, a második szettben pályát kellett cserélniük.

„Nagyon jól indult a meccs, nyilván a hat:nulla is mutatja – olvasható Babos értékelése a brazil Teliana Pereira elleni meccséről a saját honlapján, a babostimea.hu-n. – De ettől függetlenül szoros labdamenetek és gémek voltak. Aztán a második szettben valami nagyon érdekes történt. Egy ejtésre csúsztam, és úgy feltúrtam a pályát, hogy egy tizenöt centiméteres lyuk lett ott... Állt a játék húsz percet, próbálták megcsinálni. Újraindult a meccs, de rá három pontra ugyanott csúsztam még egyet, és ugyanaz történt... Így pályát kellett cserélni. Nem jött jól nekem a helyzet, Pereira el is húzott öt:egyre. Aztán visszajöttem a meccsbe, tie-breakre mentettem, de elbuktam hét–ötre. Nem volt egyszerű felállni onnan, de küzdöttem, ahogy bírtam. És ez kifizetődött szerencsére. Nagyon kemény meccs volt, nagyon értékes győzelemnek tartom a mait. És persze boldog vagyok a nyolc közé jutással! Remélem, még nincs vége.” babostimea.hu-n. – De ettől függetlenül szoros labdamenetek és gémek voltak. Aztán a második szettben valami nagyon érdekes történt. Egy ejtésre csúsztam, és úgy feltúrtam a pályát, hogy egy tizenöt centiméteres lyuk lett ott... Állt a játék húsz percet, próbálták megcsinálni. Újraindult a meccs, de rá három pontra ugyanott csúsztam még egyet, és ugyanaz történt... Így pályát kellett cserélni. Nem jött jól nekem a helyzet, Pereira el is húzott öt:egyre. Aztán visszajöttem a meccsbe, tie-breakre mentettem, de elbuktam hét–ötre. Nem volt egyszerű felállni onnan, de küzdöttem, ahogy bírtam. És ez kifizetődött szerencsére. Nagyon kemény meccs volt, nagyon értékes győzelemnek tartom a mait. És persze boldog vagyok a nyolc közé jutással! Remélem, még nincs vége.”

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
19 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
Tegnap, 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
Tegnap, 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15
Ezek is érdekelhetik