Tenisz: elképesztő bírói hiba; ön mit tett volna a kínai helyében?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.13. 17:14
Francesca Schiavone igen ritkán látható bírói hiba áldozata lett az Indian Wells-i tenisztorna 1. fordulójában, fiatal kínai ellenfele pedig nem pályázhat fair play-díjra.

A 2010-es Roland Garrost megnyerő Francesca Schiavone már csak a 70. a világranglistán, ám az Indian Wells-i verseny első körében még így is ő volt az esélyesebb, a kínai Csu Lint ugyanis a 119. helyen jegyzik. A 34 éves olasz teniszező az első játszmát meg is nyerte 6:0-ra, a másodikban viszont 5:3, 40:15-re vezetett ellenfele. Schiavone a szettlabdánál rövidítést alkalmazott, amelyre Csu Lin későn ért be, és ütőjéről a saját térfelére pattant a labda, onnan aztán át a hálón. Az ázsiai játékos el is indult vissza az alapvonalra, készülve a következő labdamenetre, ám aztán meglepődve hallhatta (nemcsak ő, hanem mindenki), hogy a mérkőzés iráni játékvezetője, Ali Nili megadta neki a pontot.

Schiavone persze reklamálni kezdett, mire a bíró azt mondta, ő nem látta, hogy a labda Csu Lin ütőjéről először a saját térfelére pattant volna. Az iráni ezután azzal fordult a kínaihoz, hogy ha ő igazat ad Schiavonénak, akkor megismétlik a pontot, de Csu Lin azt felelte, hogy nem emlékszik arra, mi történt…

„A mérkőzést közvetíti a televízió, ez sport. Nem szép dolog hazudni, tizennyolc éves vagy” – próbált hatni az amúgy 21 éves ellenfelére Schiavone, eredménytelenül. A döntő játszma szintén 6:3-mal Csu Liné lett, így ő jutott tovább. Hogy erkölcsi szempontból megérte-e neki a „hallgatása”, az már más kérdés.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
Tegnap, 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
Tegnap, 8:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik