Fed-kupa: Jani ellenfele feladta, 3-0-ra nyertek a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 20:40
Jani Réka belga ellenfele feladta az egyes mérkőzést, így a magyarok szombaton 3–0-ra nyertek az ötödik helyért rendezett párharcban a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján a budapesti Syma-csarnokban.

A világranglistán 290. magyar játékos 6:2-re elvesztette az első szettet a korábban wimbledoni elődöntős Kirsten Flipkens (51.) ellen, majd két meccslabdát hárítva hozta 7:6 (7–5)-re a második felvonást. Ekkor Flipkens jelezte, hogy térdsérülés miatt nem tudja folytatni, így Janit hirdették ki győztesnek. Az már korábban eldőlt, hogy a belgák a második egyesre, illetve a párosra nem kívánnak kiállni, így a hazai válogatott 3–0-ra nyert.

Juhász Gábor kapitány elégedetten nyilatkozott a budapesti tornán tapasztaltakról. „Teljesítettük a célt, bennmaradtunk a csoportban, ezzel együtt ez a csapat rövid időn belül képes lehet arra, hogy feljusson a világcsoport kettőbe” – mondta az MTI-nek, hozzátéve: emberileg és a pályán nyújtott teljesítményt illetően is többet kapott az elmúlt napokban a vártnál.

Tavaly ugyancsak a Syma-csarnok adott otthont a csoport tornájának, akkor a Babos Tímea, Jani Réka, Bukta Ágnes, Szlavikovics Szabina összeállítású válogatott ugyancsak teljesítette az elvárásokat azzal, hogy a 16 csapatos versenyben ötödik helyen végzett.

A folytatásban Bondár Anna és Gálfi Dalma játszik bemutató mérkőzést a már visszavonult Mandula Petra és Marosi Katalin ellen, majd a Gálfi, Szlavikovics duó küzd meg a Bondár, Jani kettőssel.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik