Davis-kupa: Monfils nagyon megverte Federert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 19:01
Gaël Monfils három szettben legyőzte Roger Federert, így Franciaország 1–1-re egyenlített Svájc ellen a Davis-kupa döntőjében.

Hiába mondta le az ATP-vb döntőjét Federer, úgy látszik, nem tudta kipihenni magát, illetve nem épült fel teljesen a sérüléséből a Davis-kupa fináléjára. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Gaël Monfils nagyon simán hozta az első játékot a korábbi világelső ellen. A francia 22 nyerő ütéssel és 6:1-gyel abszolválta az első játszmát.

Monfils agresszívan játszott, kilenc ászt ütött az első szettben, 17 jó első adogatásából mindig pontot csinált. Federernek ezzel szemben kilenc ki nem kényszerített hibája volt, 31 perc alatt vesztette el az első szettet.

Federer a második játszmában már valamivel jobb volt, de ez csak arra volt elegendő, hogy az 1:1-nél elveszített adogatójátékát követően újabb bréket ne engedjen Monfilsnak. A francia azonban saját szerváinál ekkor is rendkívül magabiztos volt, így 6:4-re megnyerte a második szakaszt is.

Érezhető volt, hogy Federer ezúttall nem tud visszajönni, a harmadik szett is alig több mint fél órán át tartott. A svájci kétszer is elbukta adogatójátékát, Monfils stílusosan egy brékkel fejezte be a mérkőzést.

A szombati páros mérkőzésen a házigazdáktól a Julien Benneteau–Richard Gasquet, a vendégektől pedig a Marco Chiudinelli–Michael Lammer kettős szerepel majd. A zárónapon Federer kezd Tsongával, az ötödik összecsapás pedig Wawrinkáé és Monfilsé lesz.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÓRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

DAVIS-KUPA
DÖNTŐ (Lille, salak)
FRANCIAORSZÁG–SVÁJC 1–1
PÉNTEKI MÉRKŐZÉSEK

Gaël Monfils–Roger Federer később 6:1, 6:4, 6:3
KORÁBBAN
Jo-Wilfried Tsonga–Stanislas Wawrinka 1:6, 6:3, 3:6, 2:6

Legfrissebb hírek

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
14 órája

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20
Ezek is érdekelhetik