Tenisz: Murray nagyot fordított Ferrer ellen - megvan a 30.!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 17:03
null
Andy Murray pályafutása 30. ATP-tornáját nyerte meg (Fotó: Action Images)
Az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova karrierje hetedik WTA-tornáját nyerte meg, miután a moszkvai női teniszviadal fináléjában döntő szettben legyőzte a román Irina-Camelia Begut.

 

Az idei US Opent megnyerő horvát Marin Cilic nyerte meg a moszkvai Kremlin-kupát, miután a döntőben két szettben legyőzte a spanyol Roberto Bautista Agutot. Cilic karrierje 13. ATP-tornasikerét aratta.

A bécsi fináléban a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes brit Andy Murray a spanyol David Ferrerrel csapott össze. A két játékos 14. alkalommal mérte össze erejét, eddig minimális brit fölény (7–6) volt a párharcban, kemény pályán viszont nagyobb (6–2), igaz, a legutóbb épp a spanyol diadalmaskodott.

A kezdés után úgy tűnt, hogy ezúttal is Ferrer örülhet, az első szettben egy gyors brékváltás után 6:5-ös előnyénél fogadóként jutott három szettlabdához, és a harmadikkal már élt is.

A második felvonásban Murray óriásit küzdve behúzta az adogatását, majd egyből elvette Ferrerét, és 0:40-ről megfordította sajátját, így 3:1-re ellépett. 4:2-nél ráadásul ismét sikeres fogadójátékot mutatott be, 6:2-vel egyenlített.

A harmadik felvonásban aztán átment adok-kapokba a mérkőzés, sorra jöttek a brékek, viszont mivel Ferrer kétszer is hozta az adogatását, 5:3-nál a győzelemért szerválhatott. Innentől viszont összesen csak három labdamenetet nyert meg, így Murray 7:5-re fordított, és karrierje 30. tornagyőzelmét aratta, az aktív játékosok közül Roger Federer (81), Rafael Nadal (64), Novak Djokovics (45) és Leyton Hewitt (30) után ötödikként elérve ezt a mérföldkövet.

Stockholmban a cseh Tomás Berdych ért a csúcsra, miután a döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a címvédő bolgár Grigor Dimitrovot. A cseh játékos 24. fináléjából a tizediket nyerte meg.

ATP 250-ES TORNA, MOSZKVA (776 620 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Cilic (horvát, 2.)–Bautista-Agut (spanyol, 5.) 6:4, 6:4

WTA-TORNA, MOSZKVA (710 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Pavljucsenkova (orosz, 6.)–Begu (román) 6:4, 5:7, 6:1

ATP 250-ES TORNA, BÉCS (521 405 euró, kemény pálya)
EGYES,
DÖNTŐ
Murray (brit, 2.)–Ferrer (spanyol, 1.) 5:7, 6:2, 7:5

ATP 250-ES TORNA, STOCKHOLM (521 405 euró, kemény pálya)
EGYES,
DÖNTŐ
Berdych (cseh, 1.)–Dimitrov (bolgár, 2.) 5:7, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
11 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
15 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik