Tenisz: Berdych lesz Djokovics ellenfele a pekingi döntőben

Vágólapra másolva!
2014.10.04. 15:48
Az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovics sima két játszmában nyert a hatodikként rangsorolt brit Andy Murray ellen a Pekingben zajló ATP-torna elődöntőjében. Ellenfele a fináléban a harmadik helyen kiemelt cseh Tomas Berdych lesz, miután két sima játszmában nyert a szlovák Martin Klizan ellen.
Djokovics és Murray 24. alkalommal találkozott egymással, a szerb a 14. győzelmét aratta, az idén csak számára termett babér: harmadszor nyert a nála egy héttel idősebb brit ellen. Djokovics ellenfele a döntőben Berdych lesz, aki a Nadalt kiejtő Klizant győzte le.Tokióban már kialakult a döntő párosítása is Nisikori Kei (japán, 4.) ellenfele MilosRaonic (kanadai, 3.) lesz. Érdekesség, hogy az eddigi egymás elleni mérlegük pont ugyanúgy fest, mint ahogyan az idei trófeagyűjteményük: 3–1 a japán javára.A helyi női viadalon az orosz Marija Sarapova a Szvetlana Kuznyecova elleni tegnapi találkozó mintáját követte a hozzá hasonlóan szintén korábbi világelső szerb Ana Ivanovics ellen, az első szettben ezúttal sem vesztett játékot, a másodikat pedig most is 6:4-re hozta. Döntőben az ellenfele az ausztrál Samantha Stosurt legyőző cseh Petra Kvitová lesz.

ATP 500-AS TORNA, PEKING (2 500 470 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Murray (brit, 6.) 6:3, 6:4
Berdych (cseh, 3.)–Klizan (szlovák) 6:4, 6:1
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 3.)

ATP 500-AS TORNA, TOKIÓ (1 228 825 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Raonic (kanadai, 3.)–Simon (francia) 6:1, 6:4
Nisikori (japán, 4.)–Becker (német) 4:6, 6:0, 7:6
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nisikori (japán, 4.)–Raonic (kanadai, 3.)

WTA-TORNA, PEKING (5 427 105 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Kvitová (cseh, 3.)–Stosur (ausztrál) 6:3, 5:7, 6:2
Sarapova (orosz, 4.)–Ivanovics (szerb, 9.) 6:0, 6:4
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kvitová (cseh, 3.)–Sarapova (orosz, 4.)

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
4 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik