Davis-kupa: a moldovaiakat fogadja márciusban a válogatott

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 18:56
A moldovai csapattal találkozik a magyar férfi teniszválogatott jövő márciusban a Davis-kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában.

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a londoni sorsoláson eldőlt: a párharcra Magyarországon kerül sor március 6-8. között, mivel 2013-ban Moldovában csapott össze a két gárda. Akkor a hazaiak 3–2-re nyertek.

Hornok Miklós együttesének legjobbja jelenleg Fucsovics Márton, aki 136. a világranglistán, mögötte azonban elég nagy az űr: Madarász Gergő, Nagy Péter, Filipenko Viktor, Gödry Levente és Borsos Gábor is 800-on kívül van. A nemzetközi versenyzéstől visszavonult Balázs Attila közölte, szívesen rendelkezésre áll, ha a kapitány behívja. Hornok Miklós számolhat még Zsiga Mátéval, Bíró Andréval és a 16 évesen korosztályos versenyeken vitézkedő Valkusz Mátéval is.

A moldovaiaknál a 190. helyen álló Radu Albot után a legjobb játékos a 359. helyezett Maxim Dubarenco, őt pedig a 736. helyen álló Andrei Ciumac követi. Albot idén legyőzte Fucsovicsot a US Open selejtezőjében, a 2013-as DK-párharcban viszont a magyar játékos nyert.

Ha a magyarok legyőzik Moldovát, akkor július 17-19. között itthon fogadják Zimbabwét vagy Bosznia-Hercegovinát, újabb továbbjutás esetén pedig Madagaszkár (itthon), Luxemburg (idegenben), Bulgária (idegenben) vagy Lettország (idegenben) következne szeptemberben. Ha viszont a Hornok-legénység kikap a moldovaiaktól, akkor valószínűleg Zimbabwében kell pályára lépnie a kiesés elkerülése érdekében.

A válogatott a tavaly áprilisi osztályozón 4–1-re kikapott Luxemburgtól a budapesti Elektromos Csarnokban, így tíz év után kiesett a II-es csoportból. Idén májusban aztán Szegeden kiharcolta a feljutást, így jövőre ismét a zóna második vonalában küzdhet.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
2025.09.08. 11:18

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik