Roland Garros: Djokovics Gulbis legyőzésével döntős

Vágólapra másolva!
2014.06.06. 15:48
null
Novak Djokovics ütőt is tört, de végül legyőzte Ernests Gulbist (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics 2012 után újra döntőt játszhat a Roland Garroson, miután a párizsi Grand Slam-torna elődöntőjében 6:3, 6:3, 3:6, 6:3-ra legyőzte a korábban Roger Federert búcsúztató Ernests Gulbist. A másik ágon Rafael Nadal és Andy Murray csap össze a fináléért.

 


A hétfőn először top 10-es játékossá váló Gulbis nyerte meg a mérkőzés első hat labdamenetét, majd az első bréklehetőség is előtte adódott, 2:2-nél azonban ő bukta el elsőként a szerváját. Djokovics úgy nyerte meg 41 perc alatt 6:3-ra a nyitó szettet, hogy az első adogatásai után a pontok 86 százaléka az övé lett.

A második játszmában szintén három gém jutott Gulbisnak, aki ezt követően bement az öltözőbe. Miután visszatért, sikerült összeszednie magát, feljavulásához pedig Djokovics is hozzájárult, ugyanis mintha nem koncentrált volna százszázalékosan. Ennyi elég is volt a lettnek, aki 6:3-mal szépített.

Djokovics a negyedik játszma elején elvette ellenfele adogatását, ám rögtön elszórakozta brékelőnyét, mérgében el is törte ütőjét. Úgy tűnt, fordulat következhet, ám a szerb megemberelte magát, 4:3-nál ismét brékelte Gulbist, majd a következő játékban hozta a szerváját, így 2012 után újra finálét játszhat a Roland Garroson, összességében pedig már a 13. GS-döntőjére készülhet.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (25 018 000 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 7.) később
Djokovics (szerb, 2.)–Gulbis (lett, 18.) 6:3, 6:3, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Sarapova bekerült a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
6 órája

Fucsovics Márton: Igaz, hogy az idősebb generációhoz tartozom, de még mindig itt vagyok

Tenisz
13 órája

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
13 órája

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
19 órája

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
Tegnap, 14:35

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2025.08.22. 16:14

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06
Ezek is érdekelhetik