Roland Garros: Babos Tímea sikerrel vette az első akadályt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 14:40
Babos Tímea sikerrel vette a Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női egyes selejtezőjének első fordulóját: első számú játékosunk egy sima és egy szorosabb szettben győzte le az argentin María Irigoyent.

A világranglista 100. helyén álló magyar teniszező jól kezdte a mérkőzést, hiszen saját szervái megnyerése között egyből lebrékelte ellenfelét, így 3:0-s előnyre tett szert, és 5:2-nél Irigoyennek (ranglista-163.) a szettben maradásért kellett adogatnia. Babos 30:30 után brék- és játszmalabdához jutott, és ezzel élve 6:2-re behúzta az első felvonást.

A folytatásban egy újabb jó fogadójátékkal 2:0-ra ellépett, ezt követően viszont sorozatban négy játékot is elbukott – bár az utolsónál három bréklabdája is volt –, így ellenfele 4:2-re fordított.

Jött azonban az újabb fordulat, a 21 éves magyar játékos ismét magabiztosan szállította a szervajátékait, közte pedig visszavette az elveszített gémet, így 5:4-re már ő vezetett. S bár ekkor még két meccslabdát kihasználatlanul hagyott, 6:5-nél újabb két esélyhez jutott, összességében pedig a harmadik lehetőségével már élt is (7:5).

Babos ellenfele a selejtező második körében a holland Indy de Vroome lesz, miután két 6:2-es szettben legyőzte az ukrán Katerina Bondarenkót.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (11 552 000 euró, salak)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Babos (magyar, 3.)–Irigoyen (argentin) 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
19 órája

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
2025.10.24. 12:57

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24
Ezek is érdekelhetik