Davis-kupa: Federer nem járt úgy, mint Wawrinka, egyenlített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.04. 19:31
null
Roger Federer megcselekedte, amit megkövetelt a haza (Fotó: Action Images)
Meglepetéssel kezdődött a Svájc–Kazahsztán párharc a tenisz Davis-kupa negyeddöntőjében: Andrej Golubjov négy szettben legyőzte az idei Australian Opent megnyerő Stanislas Wawrinkát. Roger Federer viszont nem botlott Mihail Kukuskin ellen, így Svájc este egyenlített.

 

A svájciak mindkét klasszisa, Roger Federer és Stanislas Wawrinka is a fedélzeten van, nincs esélye Kazahsztánnak. Ezt gondolta nagyjából mindenki, a genfi párharc első felvonása azonban nem várt eredményt hozott. Wawrinkának nem ment a játék a hazai közönség előtt, és hiába hárított a negyedik szettben Golubjov 6:5, 40:15-ös vezetésénél adogatóként két mérkőzéslabdát, majd a rövidítésben 6–2 után újabb hármat, a hatodikat már kihasználta a kazah játékos, így 1–0-s előnyhöz juttatta válogatottját. Federeren volt a sor, hogy kiegyenlítsen, és az „öregben” már nem csalódtak a svájciak, három szettben legyőzte Kukuskint.

Nem az esélyesebbnek tartott játékos győzelmével kezdődött a francia–német csata sem, amelynek nyitányán Julien Benneteau játszmát sem nyert Tobias Kamke ellen. Itt azonban nem jött össze az egyenlítés sem a favoritnak, ugyanis Jo-Wilfried Tsonga maratoni mérkőzésen kikapott Peter Gojowczyktól! A két játékos között több mint 100 hely különbség van a világranglistán (a francia a 12., a német a 119.), ez azonban nem akadályozta meg utóbbit abban, hogy kétszer is rövidítésben egyenlítsen, a döntő felvonást pedig 8:6-tal húzta be.

A címvédő csehek 2–0-ra vezetnek az első nap után Japánban. Itt mindkét fél nélkülözi legjobbját, a hazaiaknál Nisikori Kei sérülés miatt nem játszik, míg a cseheknél Tomás Berdych a fárasztó kemény pályás amerikai versenyek után a pihenés mellett döntött.

Nápolyban egy eső által megszakított mérkőzésen a brit James Ward szépen helytállt Fabio Fognini ellen, ám nem bírt az olaszok legjobbjával.

VILÁGCSOPORT,NEGYEDDÖNTŐ
JAPÁN–CSEHORSZÁG 0–2 (Tokió, kemény pálya)

Ito–Stepánek 7:6, 6:7, 1:6, 5:7
Daniel–Rosol 4:6, 4:6, 6:3, 6:4, 2:6

FRANCIAORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0–2 (Nancy, kemény pálya)
Benneteau–Kamke 6:7, 3:6, 2:6
Tsonga–Gojowczyk 7:5, 6:7, 6:3, 6:7, 6:8

SVÁJC–KAZAHSZTÁN 1–1 (Genf, kemény pálya)
Wawrinka–Golubjov 6:7, 2:6, 6:3, 6:7
Federer–Kukuskin 6:4, 6:4, 6:2

OLASZORSZÁG–NAGY-BRITANNIA 1–0 (Nápoly, salak)
Fognini–Ward 6:4, 2:6, 6:4, 6:1
Seppi–Murray elhalasztották

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik