Davis-kupa: Fucsovics Márton lehet a húzóember Szegeden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 15:05
Fucsovics Márton lehet a magyar tenisz Davis-kupa-válogatott vezére, és Madarász Gergellyel, Gödry Leventével, Filipenko Viktorral, valamint Balla Péterrel kiegészülve Szegeden küzdhet meg májusban azért, hogy a tavalyi kiesés után visszakerüljön az euro-afrikai zóna II-es csoportjába.

Hornok Miklós kapitány a magyar szövetség (MTSZ) honlapjának adott nyilatkozatában kifejtette, egy fiatal és új csapat van kialakulóban, az előző generáció különböző okok miatt már nem áll rendelkezésre, ezért fel kell építeni egy új, ütőképes válogatottat.

„Fucsovics Márton pályafutása a legjobb irányban halad. Egyre tartósabb eredményekkel rukkol ki, stabilan az első 200 tagja. Rendszeresen magasabb kategóriájú versenyeken szerepel, láthatóan megpróbál betörni a legjobbak közé, több challenger-viadalt is megnyert, így méltán számíthatunk nála érdemi előrelépésre a következő időszakban" – jelentette ki a kapitány, hozzátéve: az ATP is komolyan számít a fejlődésére, nem véletlenül kapott meghívást novemberben a londoni világbajnokságra, ahol alakalma nyílt a világ legjobbjaival edzeni.

A tavaly első számú játékosként pályára lépő Balázs Attiláról szólva Hornok Miklós elmondta, komoly kézsérüléssel bajlódott az év első három-négy hónapjában, így a szereplése nagyon kétséges, ami hátrányt jelent, és nagy terhet ró Fucsovicsra is.

„Ennek ellenére itt az ideje, hogy Marci még tartósabban húzóemberré váljon. Talán ez a legjobb alkalom, hogy hazai környezetben élvezhessen ki minden pillanatot, amire minden fiatal játékos vágyik, amikor úgy dönt, hogy profi lesz" – szögezte le.

Ami a többieket illeti, Filipenkónak és Gödrynek van már DK-tapasztalata, Madarász és Balla személyében viszont újoncokat avathat a válogatott.

A III-as csoportból a 14 nemzeti csapat közül kettő jut fel a II-es csoportba. A szegedi Gellért Szabadidőközpontban – amely 2004-ben a Szerbia elleni párharcnak is otthont adott – a magyar mellett Macedónia, Grúzia, Montenegró, San Marino, Málta, Törökország, Liechtenstein, Izland, Örményország, Albánia, Azerbajdzsán, Észtország és Tunézia válogatottja lép pályára május 7. és 10. között. A csapatok négy csoportban körmérkőzéssel, majd rájátszással döntenek a feljutásról.

A magyarok a tavaly áprilisi osztályozón 4–1-re kikaptak Luxemburgtól a budapesti Elektromos Csarnokban, így tíz év után kiestek a II-es csoportból.

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma tornagyőztes lett Portugáliában

Tenisz
2 órája

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
Tegnap, 12:44

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
2025.04.18. 19:34

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09
Ezek is érdekelhetik