Tenisz: Serena sorozatban 15. győzelmét aratta Sarapova ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 19:57
null
A végén megint Serena Williams örülhetett (Fotó: Reuters)
Az első helyen kiemelt Serena Williams 6:4, 6:3-ra nyert Marija Sarapova ellen a Miamiban zajló tenisztorna női egyesének elődöntőjében. Az amerikai világelső sorozatban 15. alkalommal győzte le orosz riválisát.

 

Sarapova legutóbb 2004-ben, Los Angelesben győzte le Serena Williamset – azzal a diadalával 2–1-re vezetett összesítésben az amerikai ellen –, azóta viszont sikertelenül próbálkozik ezzel. A mostani volt egymás után a 15. veresége Serenától, pedig ezúttal egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet.

Olyannyira nem, hogy az első játszmában 4:1-re vezetett már, ám a következő öt játék az amerikaié lett.

A második szettben is brékelőnnyel vezetett (2:0-ra), ám Williams újra fordítani tudott, így készülhet a kilencedik miami döntőjére. Ellenfele a Li Na–Cibulková mérkőzés győztese lesz.

A férfiaknál Tomás Berdych két szettben legyőzte Olekszandr Dolgopolovot, a cseh teniszező az elődöntőben a Nadal–Raonic találkozó továbbjutójával találkozik.

WTA-TORNA, MIAMI (5 427 105 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 4.) 6:4, 6:3
Cibulková (szlovák, 10.)–Li Na (kínai, 2.) később

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 720 380 dollár, kemény)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Berdych (cseh, 7.)–Dolgopolov (ukrán, 22.) 6:4, 7:6
Nadal (spanyol, 1.)–Raonic (kanadai, 12.) később

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
11 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
Tegnap, 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik