Tenisz: újabb selejtezős hölgy ünnepli első tornagyőzelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.11. 06:46
A hobarti női tenisztornát a selejtezőből induló spanyol Garbine Muguruza nyerte meg, miután a döntőben 6:4, 6:0-ra legyőzte Klára Zakopalovát. Az aucklandi férfiverseny John Isner győzelmével ért véget.

Két nap alatt két női teniszező nyerte meg úgy első döntőjét a WTA-touron, hogy a selejtezőből indult az adott versenyen. Pénteken a bolgár Cvetana Pironkova örülhetett, szombaton pedig a hobarti viadalon révbe érő Garbine Muguruza.

„Nem találok rá szavakat, milyen boldog vagyok. Tavaly fél évig sérült voltam, csodálatos, hogy most itt vagyok” – mondta a 20 éves spanyol lány, aki Venezuelában született.

A férfiak aucklandi fináléja jóval szorosabb csatát hozott, John Isner 23 ász segítségével győzött 7:6, 7:6-ra az elődöntőben David Ferrert búcsúztató tajvani Lu Jen-hszün ellen. Az amerikai óriás a 8. ATP-tornáját nyerte meg.Pénteken a bolgár Cvetana Pironkova örülhetett, szombaton pedig a hobarti viadalon révbe érő Garbine Muguruza.

„Nem találok rá szavakat, milyen boldog vagyok. Tavaly fél évig sérült voltam, csodálatos, hogy most itt vagyok” – mondta a 20 éves spanyol lány, aki Venezuelában született.

A férfiak aucklandi fináléja jóval szorosabb csatát hozott, John Isner 23 ász segítségével győzött 7:6, 7:6-ra az elődöntőben David Ferrert búcsúztató tajvani Lu Jen-hszün ellen. Az amerikai óriás a 8. ATP-tornáját nyerte meg.

ATP 250-ES TORNA, AUCKLAND (455 190 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Isner (amerikai, 3.)–Lu Jen-hszün (tajvani) 7:6 (7–4), 7:6 (9–7)

WTA-INTERNATIONAL TORNA, HOBART 250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Muguruza (spanyol)–Zakopalová (cseh, 7.) 6:4, 6:0

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik