Tenisz: David Ferrer 15 év után megvált edzőjétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.23. 21:59
David Ferrer 15 év után megvált eddigi edzőjétől, Javier Pilestől. Az ATP-világranglista harmadik helyén álló spanyol teniszező José Alturral próbál tovább fejlődni.

A holtidényben több teniszező jelentette már be, hogy edzőt vált (Marija Sarapova Sven Groenevelddel, Novak Djokovics Boris Beckerrel, míg Nisikori Kei Michael Changgel dolgozik tovább, Roger Federer pedig ugyan még nem nevezte meg Paul Annacone utódát, ám az utóbbi hetekben Stefan Edberggel tréningezett), most pedig Ferrer tett így.

Eddig Javier Piles volt Ferrer egyetlen edzője a spanyol játékos profi pályafutása során, a 31 éves teniszező a világranglista harmadik helyéig és Roland Garros-döntőig jutott vele idén.

„Tizenöt évnyi kemény munka, erőfeszítések és áldozatok után én és az edzőm, Javier Piles úgy döntöttünk, hogy az út végére értünk – nyilatkozta Ferrer az ATP honlapjának. – Mindkettőnk számára így lesz a legjobb, külön utakon új fejezetet tudunk nyitni. Nem valamiféle személyes vagy szakmai probléma vezetett ehhez a döntéshez, a kapcsolatunk mindig is remek volt, és az is marad. A tizenöt év azonban mindkettőnkön nyomot hagyott, levegőre van szükségünk.”

Januárban Ferrer lett az open éra 39. olyan játékosa, aki megszerezte 500. győzelmét, ami nem rossz teljesítmény egy olyan teniszezőtől, aki egykor úgy gondolta, hogy ő minden idők legrosszabb top százas játékosa.

Új edzője, José Altur 45 éves, szintén spanyol, játékosként a 88. helyig jutott a világranglistán, és egyetlen tornát tudott megnyerni.

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
5 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
15 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik