Tenisz: Nadal ellátogatott Nalbandian szülővárosába - fotó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 00:21
A dél-amerikai körúton lévő Rafael Nadal két teniszező elbúcsúztatásához is „asszisztál” a héten. A spanyol világelső megmérkőzik David Nalbandiannal, akinek a szülővárosába is ellátogatott.

Nem sűrűn teszi egyszerre tiszteletét Dél-Amerikában a teniszvilág két legjobbja, most azonban erre akadt példa. Rafael Nadal és Novak Djokovics ugyanis két korábbi sporttársuk elbúcsúztatása alkalmából két egymás elleni bemutató mérkőzést is elvállalt. Először Chilében csaptak össze, ahol 7:6, 6:4-re Djokovics nyert – csakúgy, mint nemrég a londoni vb-döntőben.

A főszereplők azonban ezúttal nem ők voltak, hanem Chile nemzeti hőse, Nicolás Massú, aki 34 évesen a visszavonulás mellett döntött. Ő az egyetlen férfiteniszező, aki ugyanazon az olimpián (Athén, 2004) egyesben és párosban is aranyérmet nyert. Djokovicsék meccse előtt egyébként Massú 6:4, 6:2-re győzött David Nalbandian ellen.

Nadalék útja ezt követően Argentínába vezetett, ahol a pályafutását szintén befejező Nalbandian tiszteletére ragadnak ütőt a fárasztó idény végén. A spanyol játékos a Twitter-oldalára feltöltötte az alább látható képet a következő szöveggel: „Ma ellátogathattam Unquillóba, barátom, David Nalbandian szülővárosába.”


Nadal és Nalbandian csütörtökön Córdobában, szombaton pedig Buenos Airesben játszik egymással gálamérkőzést, majd vasárnap szintén az argentin fővárosban Nadal és Djokovics újabb könnyed hangvételű klasszikusa zárja a „visszavonultató hetet".


Nalbandian és Nadal csütörtöki mérkőzésének plakátja
Nalbandian és Nadal csütörtöki mérkőzésének plakátja
Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik