Tenisz: Djokovicstól várják a csodát, de egyedül kevés lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.15. 15:20
Minden és mindenki készen áll a 16 órakor kezdődő Davis-kupa-döntőre. Kivéve persze Janko Tipszarevicset, akire egészen a hét elejéig második számú játékosként számított egész Szerbia, saroksérülése miatt azonban kénytelen volt visszalépni. Így a 23 éves Dusan Lajovicsra vár a feladat, hogy 15 ezer őrjöngő honfitársa előtt valahogy megpróbálja meglepni Tomás Berdychet.

A világranglista 117. helyén rangsorolt szerb tényleg az esélytelenek nyugalmával indulhat neki a meccsnek, hiszen korábban még Grand Slam-főtábla közelébe sem sikerült eljutnia, így esélye sem volt arra, hogy top tízes ellenféllel küzdjön ilyen tétért, ilyen közönség előtt. Miután azonban a harmadik számú szerb, Viktor Troicki tavasszal elájult a vérminta szolgáltatása helyett, és még mindig a minap 18 hónapról egy évre mérsékelt eltiltását tölti, így vele sem számolhatott Bogdan Obradovics szövetségi kapitány.

Nem véletlen, hogy itt, Belgrádban mindenki Novak Djokovicsban bízik. Ennek megfelelően a pályaválasztó jogán a friss háromszoros világbajnok kedvenc körülményeit teremtették meg: nem túl gyors, fedett kemény pályát építettek a Belgrád Aréna küzdőterére, így csoda lenne, ha a Radek Stepánek elleni mai nyitó meccsen megszenvedne. Más kérdés, hogy még az is kevés lehet a szerb üdvösséghez, ha „Nole” mindkét egyéni meccsét megnyeri (vasárnap Berdych ellen játszik). Várhatóan a szombati páros lesz a döntő, ahol az sem lenne meglepő, hogyha a világranglista másodikja szokásától eltérően beállna.

Előbb azonban a pénteki kanyart kell sikerrel vennie, ami már csak Stepánek rutinja miatt sem lesz olyan egyszerű. A Petra Kvitovával folytatott viszonyát a minap hivatalosan is felvállaló, 34 éves veterán tavaly Nicolás Almagro legyőzésével például megnyerte hazájának a Davis-kupát, és a válogatott párharcok általában kifejezetten feldobják. A helyiek persze minél gyorsabb Djokovics-győzelmet várnak. Már másfél órával a kezdés előtt elkezdtek a csarnokba szivárogni, miután átestek egy mindenre kiterjedő, fémdetektoros vizsgálaton. Hiába, errefelé nem árt elég elővigyázatosnak lenni…

TENISZ, DAVIS-KUPA, DÖNTŐ
SZERBIA–CSEHORSZÁG (Belgrád 16.00)
Novak Djokovics–Radek Stepánek
Dusan Lajovic–Tomás Berdych

Legfrissebb hírek

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
9 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
16 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
2025.09.08. 11:18

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53
Ezek is érdekelhetik