Tenisz: Djokovics már nem hisz a doppingprogramban

Vágólapra másolva!
2013.11.06. 10:03
Elveszítette minden bizalmát a doppingellenes programban a szerb Novak Djokovics, a férfi teniszezők világranglistájának második helyezettje azt követően, hogy honfitársa, Viktor Troicki – Djokovics megfogalmazása szerint – áldozata lett az ellenőrök gondatlanságának.

A londoni ATP-világbajnokságon a svájci Roger Federer keddi legyőzésével kezdő Djokovics azt mondta: Troicki esete is bizonyítja, hogy a rendszer nem működik, mert szerinte az ellenőrök nem profik, felületesek, és nem tudják elmagyarázni rendesen, hogy a sportolóknak mit kell tenniük a mintavétel során.

Hozzátette: szó sincs arról, hogy felmentené barátját. Ám szerinte, ha Troicki valóban megkérdezte, hogy elég-e csak vizeletmintát adnia, mert félt a vérvételtől és rosszul volt, az ellenőr pedig hozzájárult a kéréséhez, akkor ez nem a versenyző hibája.

A 27 esztendős Troicki első fokon másfél éves eltiltást kapott a Nemzetközi Tenisz Szövetségtől (ITF), majd a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely egy évre enyhítette a büntetést, de a játékos így is csak jövő júliusban térhet vissza.

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
14 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik