Tenisz: bejelentette visszavonulását Nalbandian

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.01. 20:12
null
Naldandiannak a jobb válla parancsolt megálljt (Fotó: Reuters)
Bejelentette visszavonulását David Nalbandian, aki 2002-ben döntőt játszott a wimbledoni teniszbajnokságon.

A 31 éves játékos keddi sajtótájékoztatóján állandó vállproblémáival indokolta, hogy szögre akasztja az ütőjét.

Nalbandian pályafutása legjobbjaként harmadik is volt a férfiak világranglistáján, illetve mind a négy Grand Slam-tornán legalább elődöntőig jutott. Összesen 11 ATP-tornát nyert meg, köztük a 2005-ös Mesterek Tornáját, amelynek döntőjében kétszettes hátrányból fordított Roger Federer ellen. Karrierjét 383–192-es győzelem-vereség-mutatóval zárta.

A Davis-kupát egyszer sem tudta megnyerni, pedig háromszor is döntőbe jutott vele Argentína.

Amikor 2009-ben az ATP Federert, Nadalt, Hewittot, Agassit és Roddickot nevezte meg mint az évtized öt legjobb játékosát, Nalbandiant külön megemlítették amiért 2003-tól kezdve egymás után öt évet zárt a világranglistán a legjobb tízben.

Végleges búcsújára a következő hónapban kerül sor, ugyanis tervei szerint novemberben két bemutatómérkőzésen még pályára lép jó barátja, Rafael Nadal ellen előbb Buenos Airesben, majd szülővárosában, Córdobában.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
16 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik