Fed-kupa: Semmi esélyünk! - visszafogott orosz „készülődés”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 14:03
Kevés eséllyel lép pályára az orosz női teniszválogatott a hétvégén az olaszországi Cagliariban sorra kerülő Fed-kupa-döntőben.

A házigazdák legerősebb összeállításukban készülnek 2006, 2009 és 2010 után negyedik diadalukra a csapatversenyben, ugyanis keretükben ott van a világ legjobb 13 játékosa közé tartozó Sara Errani és Roberta Vinci mellett Flavia Pennetta és Karin Knapp is.

A túloldalon ugyanakkor Samil Tarpiscsev kapitány egyetlen top 100-as teniszezőre sem számíthat Szardínián: a sérült Marija Sarapován kívül Marija Kirilenko, Szvetlana Kuznyecova, Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina és Anasztaszja Pavljucsenkova is lemondta a szereplést. Utóbbi kettő a héten Szófiában zajló Bajnokok Kupája elnevezésű tornán érdekelt.

„Őszintén szólva semmi esélyünk, inkább csak azért utazunk Olaszországba, hogy a fiataljaink tapasztalatot gyűjtsenek” – ismerte el a szakvezető, akinek csapatát Alekszandra Panova (136. a világranglistán), Alisza Klejbanova (183.), Irina Kromacseva (236.) és Margarita Gaszparjan (315.) alkotja.

A két válogatott különpárharcában az oroszok 5–1-re vezetnek, s az olaszoknak minden esélyük megvan arra, hogy szombaton és vasárnap csökkentsék a különbséget a cagliari salakon.

Legfrissebb hírek

Djokovics túl van a sérülésén és duplázna az Egyesült Államokban

Tenisz
2025.03.07. 10:21

Gyász: elhunyt a legendás ausztrál teniszező, Fred Stolle

Tenisz
2025.03.06. 09:36

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2025.03.04. 12:26

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.04. 08:33

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53
Ezek is érdekelhetik