Davis-kupa: a távozó Corretját Moyá vagy Ferrero válthatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.03. 20:40
A Spanyol Teniszszövetség csütörtökön bejelentette, hogy nem újítja meg a Davis-kupa-csapatot irányító Alex Corretja év végén lejáró szerződését.

Helyi lapértesülések szerint a kétszeres Roland Garros-döntős Corretja helyett Carlos Moyá készíti fel a spanyolokat a németek elleni januári világcsoportbeli mérkőzésre. Moyá mellett egy másik korábbi világelső, Juan Carlos Ferrero lehet Corretja végleges utódja.

A spanyol válogatott 2011-ben az Argentína elleni döntőt megnyerve elhódította a Davis-kupát, Albert Costát ezután váltotta a kapitányi székben Corretja. Az ő irányításával az ibériaiak 2012-ben is döntőbe jutottak, de azt a csehek ellen elveszítették, 2013 elején pedig Rafael Nadalt nélkülözve kikaptak Kanadától a világcsoport első fordulójában.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
5 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48

Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

Tenisz
2025.11.02. 13:58
Ezek is érdekelhetik