US Open: Pennetta visszavágott a honfitársnak, elődöntőt ért

Vágólapra másolva!
2013.09.04. 19:39
Flavia Pennetta bejutott az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjébe, miután két játszmában legyőzte honfitársát, Roberta Vincit.

Pennetta győzelméhez nem fért különösebb kétség, az első játszmát némi nehézség árán nyerte meg a 10. kiemelt ellen, a második azonban nagyon sima volt, így 65 perc alatt túljutott a honfitársán, és készülhet élete első egyesbeli elődöntőre, ahol Viktorija Azarenka vagy Daniela Hantuchová vár rá.

Érdekesség, hogy a két játékos korábban a párosok között is összemérte erejét, akkor Vinci örülhetett, ugyanis Sara Erranival együtt nyert Pennetta és Anabel Medina Garigues ellen, így a negyeddöntőben folytathatják a küzdelmet.

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Pennetta (olasz)–Vinci (olasz, 10.) 6:4, 6:1
KORÁBBAN
S. Williams (amerikai, 1.)–Suárez-Navarro (spanyol, 18.) 6:0, 6:0
Li Na (kínai, 5.)–Makarova (orosz, 24.) 6:4, 6:7, 6:2
KÉSŐBB
Hantuchová (szlovák)–Azarenka (fehérorosz, 2.)

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
12 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
22 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
22 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik