Tenisz: Halep nyerte a román belharcot, döntős a Rómain

Vágólapra másolva!
2013.07.13. 17:13
A budapesti női tenisztorna elődöntőjében a 3. helyen kiemelt, egy körrel korábban Babos Tímeát búcsúztató román Simona Halep egy sima és egy szoros szettben legyőzte honfitársát, Alexandra Cadantut, így bejutott a fináléba, ahol a hatodikként rangsorolt dél-afrikai Chanelle Scheeperst kiejtő osztrák Yvonne Meusburger lesz az ellenfele.

A 21 éves Halep három sikertelen WTA-döntő után idén júniusban előbb Nürnbergben, majd egy héttel később 's-Hertogenboschban is diadalmaskodott, így ez lehet a harmadik felnőtt tornagyőzelme.

WTA-TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Halep (román, 3.)–Cadantu (román) 6:2, 7:6
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Meusburger (osztrák)–Scheepers (dél-afrikai, 6.) 6:2, 6:2
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Meusburger (osztrák)–Halep (román, 3.)

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik