Roland Garros: Nadal élesen bírálta a torna időbeosztását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 11:29
A hétszeres Roland Garros-győztes spanyol Rafael Nadal pénteki győzelmét követően éles kirohanást intézett a torna időbeosztása miatt, mondván, soron következő ellenfelének több lehetősége lesz a pihenésre.

„Harmadikként osztottak be, míg Fabio Fognini másodikként léphetett pályára csütörtökön, ez nem tisztességes – utalt Nadal arra, hogy a csütörtöki esőszünetek miatt neki mindössze egy nap pihenője lesz, miután csak pénteken jutott túl a szlovák Martin Klizanon. Fognini megúszta az esőt, s egy nappal korábban végzett. – Majdnem három órát töltöttem a pályán pénteken, miközben Fognini a tévét nézte az öltözőben. Ne haragudjanak, de ez vicc! Nem akarok tovább beszélni erről, mert úgy tűnik, mintha én lennék a rosszfiú, pedig igazam van, ezt mindenki tudja."

Noha az érvrendszer nehezen támadható, azért találunk okot arra, hogy miért éppen most bukott ki Nadalból a fenti panaszáradat. A vártnál jóval nehezebben jutott túl az első két fordulón, korábbi hét párizsi menetelése során egyszer sem fordult elő olyan, hogy első és második meccsén szettet veszítsen. Daniel Brands után azonban a szlovák Martin Klizan ellen is szetthátrányból indult (4:6), és csak nagy nehézségek árán tudott fordítani 6:3, 6:3, 6:3-mal. Fognini ellen sem lesz sokkal könnyebb dolga, hiszen a minden hájjal megkent olasz remek formában van, az első két fordulóban összesen egy játszmát veszített.

 

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
22 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
23 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
Tegnap, 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35
Ezek is érdekelhetik