Dopping: az eltiltott teniszező nem áll kapcsolatban a laborral

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 16:19
A doppingvétség miatt korábban egy évre eltiltott Wayne Odesnik amerikai teniszező cáfolja, hogy kapcsolatban áll azzal a floridai laboratóriummal, amely ellen vizsgálat indult tiltott anyagok forgalmazásáért.
Odesnik – aki kedden esett ki a wimbledoni bajnokság első fordulójában – hangsúlyozta: nincs köze az ügyben érintett laborhoz, ebben az évben minden hónapban ellenőrizték, és minden tesztje negatív lett. Most úgy került képbe, hogy sajtóértesülések szerint a nevével felcímkézett iratot találtak a laborban.Az amerikai játékost 2010-ben kapták el ausztrál vámosok, csomagjában növekedési hormont találtak, amiért első fokon két évre eltiltották. Mivel később a Nemzetközi Teniszszövetség szerint példaértékűen együttműködő volt, és segítette a szervezet doppingellenes programját, felezték a büntetést.Az amerikai nyomozóhatóság gyanúja szerint a floridai laboratórium elsősorban baseballosokat – köztük a profiliga (MLB) egyik legnagyobb sztárját, Alex Rodriguezt – látta el doppingszerekkel.
Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
3 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
5 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 17:38

Négyéves eltiltást kapott a Budapesten ezüstérmes amerikai sprinter, Erriyon Knighton

Atlétika
Tegnap, 16:51

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
Tegnap, 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02
Ezek is érdekelhetik