Blog: Mr. Anderson, Dél-Afrika tenisznagykövete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 11:39
Szurdi István, a Nemzeti Sport újságírója harmadszor vesz részt a legrangosabb salakpályás tenisztornán, a Roland Garroson. Munkatársunk rendszeresen jelentkezik helyszíni beszámolókkal és blogbejegyzésekkel is. Ezúttal bemutatja a dél-afrikai Kevin Andersont, aki Wayne Ferreira óta országa legjobbjának számít a sportágban, és aki egyedül képviseli egész Afrikát Párizsban.

„A 27 éves úriember számára hosszú út vezetett a legjobbak közé onnantól, hogy édesapja Johannesburgban kisgyermekként bevezette a tenisz rejtelmeibe. A kis Kevin – a Reszkessetek Betörők-beli névrokonnál sokkal pedánsabb – azóta 203 centiméteresre nőtt, és ennek megfelelően bivalyerős szervájába kapaszkodik. Hogy nem merül ki az ászokban a tudománya, azt bizonyítja, hogy pénteken Milos Raonic legyőzésével az adogatógépeknek nem igazán kedvező salakon jutott be a nyolcaddöntőbe.”

A bejegyzés teljes szövegét ide kattintva olvashatja el!

 

Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
12 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
Tegnap, 20:25

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik