Tenisz: Babos nyert utolsó 19 évesen játszott meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 17:44
Babos Tímea  az első szettet ugyan elveszítette, de utána már simán fordított Samantha Murray ellen és bejutott az elődöntőbe a johannesburgi kemény pályás teniszversenyen. A 19 éves magyar játékos 1 óra 55 perc alatt győzött, a legjobb négy között pedig a szerb Teodora Mircsics lesz az ellenfele.

„A mai meccs is érdekes fordulatokat hozott. Az első szettben nagyon nehezen tudtam az ellenfél szerváját kezelni, és így a saját adogatásomon nagyobb nyomás volt. Épp emiatt a nyomás miatt kicsit defenzívebb voltam. Miután elment az első szett, megnyugodtam azt hiszem és elkezdtem a támadó teniszem játszani. Teljesen megfordult a meccs, a döntő szettben egy ki nem kényszerített hibát ütöttem, és volt egy 14–0-ás megnyert labdamenet sorozatom. Boldog vagyok, hogy az utolsó 19 évesen játszott meccsem sikerrel vettem, remélem a holnapi szülinapos meccsem is hasonló lesz..." – mondta Babos a negyeddöntő után.

ITF-CHALLENGERTORNA, JOHANNESBURG (50 000 dollár, kemény pálya)
EGYES,
NEGYEDDÖNTŐ
Babos (magyar, 1.)– Murray (brit, 7.) 5:7, 6:3, 6:0

 

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
3 órája

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
14 órája

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

WTA-vb: Babos Tímea hat év után újra világbajnok lehet!

Tenisz
2025.11.07. 23:30

Bajnokverés – elődöntőben Babosék a WTA-világbajnokságon!

Tenisz
2025.11.06. 15:04

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23
Ezek is érdekelhetik