Tenisz: Jankovics alaposan megszenvedett a döntőért

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 21:11
A bogotái női tenisztorna elődöntőjében az első helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics szetthátrányból fordítva, döntő játszma rövidítésben fektette két vállra az olasz Karin Knappot, így bejutott a fináléba, amelyben a brazil Teliana Pereirát legyőző argentin Paula Ormaechea lesz az ellenfele.

A korábbi világelső Jankovics az elveszített első szett után simán hozta a másodikat, a döntőben pedig 5:4-nél a döntőbe jutásért adogathatott – hiába. 5:6-nál ráadásul már a mérkőzésben maradásért kellett következnie, ekkor már nem hibázott, a rövidítésben pedig előbb 5–1-re, majd 6–2-re ellépett, és már az első lehetőségével hozta a mérkőzést.

Ugyanitt Babos Tímea Mandy Minella oldalán döntőzik az első helyen kiemelt cseh, orosz Eva Birnerová, Alekszandra Panova páros ellen.


WTA-INTERNATIONAL-TORNA, BOGOTÁ (235 000 dollár, salak)
ELŐDÖNTŐ

Jankovics (szerb, 1.)–Knapp (olasz) 3:6, 6:1, 7:6
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Ormaechea (argentin)–Pereira (brazil) 7:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
6 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik