Tenisz: Babos a 2. fordulóba jutott Dohában, Errani következik

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.02.12. 17:57
Babos Tímea két játszmában legyőzte a kanadai Heidi El Tabakhot kedden a 2.37 millió dollár összdíjazású katari női kemény pályás tenisztorna nyitó fordulójában.

A világranglistán 80. magyar játékos 31 perc alatt besöpörte az első szettet a WTA–rangsorban 163., egyiptomi származású riválisa ellen, aki szabadkártyával indult Dohában. A folytatásban Babos brékhátrányba került, ám ezután sorozatban öt gémet nyerve végül 1 óra 10 perc alatt hozta a meccset.

A 19 éves Babos a második körben a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Erranival találkozik, aki a hónap elején döntőt vívott Párizsban, januárban pedig párosban megnyerte az Australian Opent.

A 19 éves Babos a második körben a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Erranival találkozik, aki a hónap elején döntőt vívott Párizsban, januárban pedig párosban megnyerte az Australian Opent.

Babos ezt megelőzően sorozatban nyolc WTA-tornán vereséget szenvedett az első meccsén, most sikerült megtörnie ezt a szériát.

„Először is rettenetesen boldog vagyok! Örülök, hogy egy ekkora versenyen szereztem meg a győzelmet! Nehéz volt a sok Fed-kupás meccs és utazás után odaállni, de kijátszottam az ellenfelet, Próbáltam mindent megtenni a győzelemért! Holnap Errani ellen is ez a célom, tudom, hogyan játszik. Remélem sikerül megvalósítanom a taktikát! Drukkoljatok tovább!” – nyilatkozta Babos a mérkőzés után.

A dohai tornán egy másik magyar, Marosi Katalin is versenyben van párosban – a horvát Darija Jurakkal az oldalán egy ukrán, orosz kettős ellen játszik szerdán.


WTA-PREMIERTORNA, DOHA (2 369 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Babos T.–El Tabakh (kanadai) 6:2, 6:3
Bartoli (francia, 9.)–Schiavone (olasz) 7:6 (7–5), 6:3
Petrova (orosz, 11.)–Hlavácková (cseh) 6:2, 6:3
Vinci (olasz, 15.)–Wickmayer (belga) 6:2, 2:1–nél Wickmayer feladta
Stephens (amerikai, 16.)–Tatisvili (grúz) 6:2, 6:2
Safárová (cseh, 17.)–Danilidu (görög) 6:2, 6:3
Oprandi (svájci)–Pironkova (bolgár) 7:6 (7–2), 7:5
Niculescu (román)–Jankovics (szerb) 6:4, 6:1
Zakopalová (cseh)–Lepchenko (amerikai) 7:6 (10–8), 3:0–nál Lepchenko feladta
Makarova (orosz)–Navarro (spanyol) 6:1, 6:2
Hszie (tajvani)–Majeric (szlovén) 6:4, 6:4
Cirstea (román)–Dzsabeur (tunéziai) 2:6, 6:3, 6:0
McHale (amerikai)–Dusevina (orosz) 6:1, 6:2
U. Radwanska (lengyel)–N. Kicsenok (ukrán) 6:1, 6:0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik