Tenisz: Djokovics nagyot esett, majd nagyot nyert

Vágólapra másolva!
2012.11.05. 23:00
null
Novak Djokovics győzelemmel kezdett Londonban (Fotó: Action Images)
Novak Djokovics két játszmában legyőzte Jo-Wilfried Tsongát a férfi teniszezők londoni világbajnokságának hétfő esti mérkőzésén.

Tsongának rögtön az első gémben lehetősége nyílt elnyerni Djokovics adogatását, azonban a szerb némi szerencsével (egy erős neccel) mentett, és aztán meg is védte szervagémjét.

Djokovicsnak egyetlen bréklabdája sem volt az első játszmában, miközben Tsongának három is. Az utolsó 5:5-nél, amikor egy röptecsata végén Djoko nemcsak nem tudta visszaütni a labdát, de vetődése végén hatalmasat esett (30:40). A szerb játékos két foghatatlan szervával, majd egy újabb pont révén a gém megnyerésével jelezte: híveinek nincs okuk az ijedtségre.

A francia is hozta az adogatását, így következett a rövidítés, amelyben Djokovics briliáns hálójátékot követően 4–1-re elhúzott, és már „csak" néhány kiváló szervára volt szüksége, hogy megnyerje a játszmát.

A második játszma első gémjében Djokovics „pótolta" a bréklabdahiányt, sőt azonnal el is vette ellenfele szerváját, és ezzel az előnnyel könyörtelen hatékonysággal gazdálkodott. Feljavultak az adogatásai, jobbak lettek a ritörnjei, és bár Tsonga oroszlánként küzdött, igazából nem tudta veszélyeztetni a szerb győzelmét – Djoko fogadógémet nyerve fejezte be a mérkőzést.

DJOKOVICS–TSONGA 7:6, 6:3

A nap első mérkőzésén a skót Andy Murray szetthátrányból fordítva 3:6, 6:3, 6:4-re legyőzte a cseh Tomás Berdychet.

Az első szettben 2:2-ig együtt ment a cseh és a skót, de 3:2-nél Berdych brékelt, és meg is tartotta előnyét, 6:3-ra megnyerve a szettet. Berdych nem volt sokkal jobb Murrraynél, csak éppen kihasználta a lehetőségét a brékre, és meg is tartotta előnyét – pedig Murraynek hét bréklabdája is volt az első szettben.

A másodikban aztán Murray nem szalasztotta el az esélyt, Berdych második adogatójátékát elvette, kihasználva 11. bréklehetőségét. Azután nem volt több brék, a színvonalas második játszmát a skót húzta be.

A harmadik játszma elején is gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot Murray, 1:1-nél 40:15-re elment Berdych adogatásánál, és elsőre sikerrel járt – amivel meg is törte a cseh riválist. Ebben a szettben is ez volt az egyetlen brék, Murray szinte csak arra figyelt, hogy hozza az adogatásait, és – miután Berdych az utolsó menet végén a hálóba ütötte a labdát – győzelemmel rajtolt a viadalon.

A skót az idén Londonban már játszott döntőt a wimbledoni Grand Slam-tornán (kikapott Roger Federertől) és az olimpiai tornán (ott legyőzte a svájcit) is, s jó esélye van arra, hogy harmadszor is messzire jusson.

Kedden a B-csoportban is megkezdődnek a küzdelmek: Roger Federer Janko Tipszareviccsel, David Ferrer Juan Martín del Potróval küzd meg.

MURRAY–BERDYCH 3:6, 6:3, 6:4

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON
(5 500 000 font, kemény pálya)
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Novak Djokovics (szerb)–Jo-Wilfried Tsonga (francia) 7:6, 6:3
KORÁBBAN
Andy Murray (brit)–Tomás Berdych (cseh) 3:6, 6:3, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik