A gyors hazai pálya előnye: a vendéglátó csehek a Dk-döntő esélyesei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.16. 07:25
null
A cseheknek még nem sikerült önállóan Dk-t nyerniük, csehszlovákként is csak egyet, Stepánek (balra) sokat tehet a sikerért (Fotó:Reuters)
Péntektől vasárnapig Prágában rendezik meg a tenisz Davis-kupa-döntőt, amelyen a cseh válogatott a címvédő spanyol csapattal találkozik.

Az összecsapást az O2 Arénában, kemény pályán bonyolítják le, nem véletlenül, hiszen a vendégek 12 éve nem veszítettek el Dk-meccset salakon. A házigazdák – még csehszlovák zászló alatt – 1980-ban aratták eddigi egyetlen diadalukat, míg a spanyolok eddig ötször (2000, 2004, 2008, 2009, 2011) nyerték el a salátástálra emlékeztető trófeát.

A PROGRAM
Péntek (nov. 16.)
Stepánek–Ferrer
Berdych–Almagro
Szombat (nov. 17.)
Rosol, Minar–Granollers, López
Vasárnap (nov. 18.)
Berdych–Ferrer (ha szükséges)
Stepánek–Almagro (ha szükséges)

Három esztendővel ezelőtt a barcelonai Sant Jordi Csarnokban rendezett fináléban csaknem 17 ezer néző ünnepelte Rafael Nadalt és a többieket, miután már a páros meccset követően behozhatatlan, 3–0-s előnyhöz jutottak, és megnyerték a döntőt a cseh csapat ellen.

Ezen a hétvégén azonban jóval nehezebb helyzetben lesznek a spanyolok, hiszen a térdsérüléssel bajlódó Nadal egyelőre csak lábadozik, a gyors hazai pályán pedig Tomás Berdych és Radek Stepánek némi előnyben van David Ferrerrel és Nicolas Almagróval szemben.

„Nagyon kemény mérkőzésre számítok, hiszen idegenben, ráadásul veszélyes ellenfelekkel játszunk – idézte Ferrert az As című madridi sportnapilap. – Berdych és Stepánek kiemelkedő tudású teniszezők, utóbbi pedig párosban a világ egyik legjobbja. A pálya borítása is nekik kedvez. Ennek ellenére bízom a sikerünkben. Az idei esztendő pályafutásom csúcsa volt, csodálatos lenne, ha vasárnap mi ünnepelhetnénk.”

„Kétségtelenül alaposan megnőttek az esélyeink azzal, hogy Nadal nem játszhat, ám csúnyán megfizetnénk az árát, ha elbíznánk magunkat – fogalmazott Stepánek. – A spanyolok így is nagyon erősek. Minden felelősség Berdych vállán és az én vállamon van, de hiszem, hogy győzünk, mert az csodálatos fegyvertény lenne.”

Pénteken 16 órától két egyest bonyolítanak le a cseh fővárosban, szombaton a párost rendezik meg (14), vasárnap pedig két újabb egyessel (13) fejeződik be a 102. Dk-döntő.

A TENISZ DAVIS-KUPA EDDIGI GYŐZTESEI
32 alkalommal: Egyesült Államok (1900, 1902, 1913, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1937, 1938, 1946, 1947, 1948, 1949, 1954, 1958, 1963, 1968, 1969, 1970, 1971, 1972, 1978, 1979, 1981, 1982, 1990, 1992, 1995, 2007)
28: Ausztrália (1907, 1908, 1909, 1911, 1914, 1919, 1939, 1951, 1951, 1952, 1953, 1955, 1956, 1956, 1959, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1966, 1967, 1973, 1977, 1983, 1986, 1999, 2003)
9: Nagy-Britannia (1903, 1904, 1905, 1906, 1912, 1933, 1934, 1935, 1936) és Franciaország (1927, 1928, 1929, 1930, 1931, 1932, 1991, 1996, 2001)
7: Svédország (1975, 1984, 1985, 1987, 1994, 1997, 1998)
5: Spanyolország (2000, 2004, 2008, 2009, 2011)
3: Németország (1988, 1989, 1993)
2: Oroszország (2002, 2006)
1: Olaszország (1976), Csehszlovákia (1980), Horvátország (2005), Szerbia (2010)
Legfrissebb hírek

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
33 perce

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik