A csehek visszavághatnak Ferreréknek 2009-ért

Vágólapra másolva!
2012.09.16. 19:33
null
Bár nem játszott, a hamarosan visszavonuló Juan Carlos Ferrerót is feldobálták társai (Fotók: Reuters)
A Davis-kupában megismétlődik a 2009-es döntő: Spanyolország Csehországgal csap majd össze, ám ezúttal fordított pályaválasztással. A címvédő spanyolok az Egyesült Államokat győzték le hazai pályán, míg a csehek Argentínában diadalmaskodtak az elődöntőben.

 

A SPANYOLOK NADAL NÉLKÜL IS DÖNTŐBE MASÍROZTAK

Az amerikaiak első számú játékosa, John Isner minimális eséllyel lépett pályára vasárnap Ferrer ellen, hiszen a spanyol az ezt megelőző 15 egyéni mérkőzését mind megnyerte salakon a Davis-kupában. Az amerikai óriás ennek ellenére rövidítésben behúzta az első szettet, ám ezzel ellőtte a puskaporát, Ferrer pontosan 3 óra alatt végzett vele, a második vasárnapi mérkőzést már nem is játszották le a felek.

Tomás Berdychet (jobbra) ünneplik a cseh csapat tagjai (Fotók: Reuters)
Tomás Berdychet (jobbra) ünneplik a cseh csapat tagjai (Fotók: Reuters)

 

MARADONA JELENLÉTE SEM SEGÍTETT

Spanyolország ellenfele a döntőben Csehország lesz, amely könyörtelenül kihasználta, hogy Argentína nem a legjobb csapatával tudott felállni. David Nalbandian eleve nem tudta vállalni a játékot, és Juan Martín del Potro is csak a hazai közönség lelkesedése miatt lépett pályára pénteken. A 2009-es US Open győztese megnyerte ugyan a Radek Stepánek elleni mérkőzését, de a végén már nagyon fájt a csuklója, a további szerepeltetésére nem maradt remény.

Diego Maradona hiába szurkolt Berlocqnak
Diego Maradona hiába szurkolt Berlocqnak

Helyette így a 29 évesen az első Davis-kupa-párharcában részt vevő Carlos Berlocqra várt a feladat, hogy életben tartsa az argentinok reményeit, amelyek a páros meccs elvesztése után alaposan megcsappantak.

Nos, hiába szurkolt neki a helyszínen többek között Diego Maradona is, még szettet sem tudott nyerni, leginkább azért, mert a fontos pontoknál rendre alulmaradt. Jellemző adat, hogy míg ő 13 bréklabdájából csak egyet tudott kihasználni, addig Berdych kilencből ötöt. A csehek tehát 2009 után ismét döntőt játszhatnak. Akkor Barcelonában 5–0-ra kikaptak a spanyoloktól, most itt a lehetőség a visszavágásra. Ezúttal hazai pályán játszhatják a finálét (november 16. és 18. között), ráadásul a spanyolok a fináléban sem számíthatnak a sérült Rafael Nadalra.

A VILÁGCSOPORTBA JUTÁSÉRT/VILÁGCSOPORTBAN MARADÁSÉRT

Roger Federer mindkét egyes mérkőzését megnyerte, így nagyrészt neki köszönhető, hogy Svájc 3–2-re legyőzte idegenben Hollandiát, így a Davis-kupa világcsoportjában maradt.

SZAVAZÁS

Melyik ország nyeri a Davis-kupát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az ausztrálok 2–1-re vezettek a páros mérkőzés megnyerése után Németországban, ám Florian Mayer előbb egyenlített Bernard Tomic legyőzésével, majd a mindent eldöntő összecsapáson Cedric-Marcel Stebe simán megverte a szebb napokat látott Lleyton Hewittot, így a németek küzdhetnek jövőre a világcsoportban.

Szintén az ötödik meccs döntött a Japán–Izrael párharcban, Amir Weintraubnak köszönhetően a vendégek javára.

Az olaszok Chilét, a kazahok Üzbegisztánt gyűrték le hazai környezetben, míg a belgák „söpréssel" múlták felül a többszörös kupagyőztes svédeket. A brazilok már szombaton ünnepelhettek, Kanada Milos Raonic győzelmével biztosította be a Dél-Afrika elleni sikerét.

TENISZ, DAVIS-KUPA
VILÁGCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK (Gijón, salak) 3–1
Ferrer–Isner 6:7, 6:3, 6:4, 6:2
Az Almagro–Querrey mérkőzést nem játszották le.
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Granollers, M. López–B. Bryan, M. Bryan 3:6, 6:3, 5:7, 5:7
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Ferrer–Querrey 4:6, 6:2, 6:2, 6:4
Almagro–Isner 6:4,4:6, 6:4, 3:6, 7:5
ARGENTÍNA–CSEHORSZÁG (Buenos Aires, salak) 2–3
Berlocq–Berdych 3:6, 3:6, 4:6
Mónaco–Minár 6:3, 7:6 (2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Berlocq, Schwank–Stepánek, Berdych 3:6, 4:6, 3:6
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Del Potro–Stepánek 6:4, 6:4, 6:2
Mónaco–Berdych 1:6, 6:4, 6:1, 4:6, 4:6

 

TENSZ, DAVIS-KUPA
A VILÁGCSOPORTBA JUTÁSÉRT
KAZAHSZTÁN–ÜZBEGISZTÁN (Asztana, salak) 3–1
Kukuskin–Istomin 6:4, 6:2, 6:7 (5), 6:2
A Koroljov–Dustov mérkőzést nem játszották le.
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Golubjov, Sukin–Dustov, Istomin 7:6, 6:3, 6:4
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Koroljov–Istomin 3:6, 6:4, 2:6, 6:0, 3:6
Kukuskin–Dustov 6:2, 6:4, 3:6, 7:6 (5)
NÉMETORSZÁG–AUSZTRÁLIA (Hamburg, salak) 3–2
F. Mayer–Tomic 6:4, 6:2, 6:3
Stebe–Hewitt 6:4, 6:1, 6:4
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Becker, Petzschner–Guccione, Hewitt 3:6, 2:6, 6:2, 6:7
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Stebe–Tomic 6:2, 3:6, 4:6, 6:7 (4)
F. Mayer–Hewitt 7:5, 6:3, 6:2
JAPÁN–IZRAEL (Tokió, kemény pálya) 2–3
Nisikori–D. Szela 6:3, 3:6, 4:6, 6:4, 7:5
Szoeda–Weintraub3:6, 6:7 (5), 6:4, 3:6
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Ito, Szugita–Erlich, Ram 7:5, 3:6, 3:6, 1:6
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Szoeda–D. Szela 6:2, 6:4, 3:6, 6:4
Ito–Weintraub 3:6, 2:6, 4:6
BELGIUM–SVÉDORSZÁG (Brüsszel, salak)
5–0
Goffin–Eriksson 6:3, 6:4
Darcis–Vinciguerra 6:4, 6:2
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bemelmans, O. Rochus–Brunström, Ryderstedt 6:4, 4:6, 6:3, 6:2
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Darcis–Ryderstedt 6:3, 7:6 (3), 6.0
Goffin–Vinciguerra 6:4, 6:3, 7:5
KANADA–DÉL-AFRIKA (Montreal, kemény pálya) 4–1
Raonic–Van Der Merwe 6:2, 6:2, 6:4
Dancevic–Scholtz 6:2, 6:2
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Nestor, Pospisil–Klaasen,Van Der Merwe 4:6, 6:7, 6:7
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
V. Pospisil–Van Der Merwe 6:3, 6:4, 6:4
Raonic–Scholtz 7:5, 6:4, 7:5
BRAZÍLIA–OROSZORSZÁG (Sao José do Rio Preto, salak) 4–0
Bellucci–Bogomolov Jr. 7:6, 6:3
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Melo, Soares–Bogomolov Jr., Gabasvili 7:5, 6:2, 7:6
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Dutra Silva–Andrejev 6:2, 6:1-nél Andrejev feladta
Bellucci–Gabasvili 6:3, 4:6, 6:0, 7:6
OLASZORSZÁG–CHILE (Nápoly, salak) 4–1
Seppi–Capdeville 6:3, 6:1, 6:3
Bolelli–Garin 6:4, 6:3
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bracciali, Seppi–Aguilar, Capdeville 4:6, 6:4, 4:6, 2:6
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Seppi–Hormazábal 7:5, 6:1, 6:2
Fognini–Capdeville 2:6, 6:2, 6:7, 6:1, 6:2
HOLLANDIA–SVÁJC (Amszterdam, salak) 2–3
Haase–Federer 1:6, 4:6, 4:6
De Bakker–Chiudinelli 6:2, 7:6 (4)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Haase, Rojer–Federer, Wawrinka 6:4, 6:2, 5:7, 6:3
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
De Bakker–Federer 3:6, 4:6, 4:6
Haase–Wawrinka 3:6, 6:3, 3:6, 6:7 (4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik