Tenisz: a US Open után visszavonul Kim Clijsters

Vágólapra másolva!
2012.05.22. 19:12
null
Clijsters szeptemberben ismét búcsút <br />int a játéknak (fotó: Action Images)
A korábbi világelső belga Kim Clijsters kedden bejelentette, hogy a szeptemberi US Open után visszavonul a tenisztől.

A 28 éves belga játékos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy visszavonulását azért köti az amerikai nemzetközi bajnoksághoz, mert ott érte el legnagyobb sikereit: egyesben 2005-ben, majd visszatérése után 2009-ben és 2010-ben is Flushing Meadowsban nyert Grand Slamet.

„Jelenlegi állás szerint a US Open után befejezem a karrieremet. Ezen a helyszínen értem el a legnagyobb győzelmeimet, így ez egy nagyon különleges hely számomra. A stadion mindössze 45 pernyi távolságra van az amerikai otthonomtól, és a férjem szülei is a helyszínen lehetnek” – mondta Clijsters, akinek férje a korábbi kosárlabdázó Brian Lynch.

Clijsters 2007 májusában már visszavonult egyszer a játéktól, azt követően adott életet Jada nevű lányának, majd 2009-ben fantasztikus visszatérést produkált a legnagyobb amerikai tornán, a következő évben pedig megvédte címét.

Clijsters 2011 elején megnyerte az Australian Opent, és átvette a vezetést a világranglistán, ám az utóbbi időben sérülések hátráltatják, ezért úgy döntött, kihagyja az idei salakpályás szezont, és a londoni olimpiára, valamint a US Openre koncentrál.

Legfrissebb hírek

Babos a vb-n, Marozsán Párizsban – öt magyar teniszező játszik külföldön a jövő héten

Tenisz
9 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
13 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik