Tenisz: Balázs Attila új fejezetet írt, döntőbe jutott Palermóban

Vágólapra másolva!
2010.10.09. 16:57
Karrierje fontos állomásához érkezett Balázs Attila: legjobb férfiteniszezőnk bejutott a döntőbe egy ATP-challengertornán! Az áttörést a palermói viadal hozta meg, amelynek szombati elődöntőjében Balázs olyan ellenfelet vert meg, akivel szemben negatív volt a mérlege.

Gyönyörű hete van Balázs Attilának, aki negyedszer is győzött egyéniben a palermói challengeren, ráadásul sorozatban harmadszor úgy, hogy még csak szettet sem vesztett. Az elődöntőben a francia Augustin Gensse állt vele szemben a háló túloldalán, akitől majdnem pontosan két esztendeje még kikapott egy horvátországi future-viadalon 1:6, 6:4, 6:2-re.

Jellemző a még mindig csak 22 éves magyar teniszező fejlődésére, hogy ezúttal 6:3, 6:2 lett az eredmény ide, pedig azóta Gensse is előrébb lépett a világranglistán, mert első találkozásukkor még csak a 369. helyen jegyezték, most viszont már 237.

Balázs a verseny előtt a 207. pozíciót foglalta el, ám jelentősen előre lép, mert a fináléba kerüléssel immár 55 ATP-pontot szerzett, és mivel tavaly ilyenkor nem indult versenyen, ez mind hozzáadódik az eddigi terméshez, és ezzel a 168. hely környékére kúszik fel a hivatalos rangsorban, ami egyéni csúcs lesz.

Vasárnapi ellenfele a tornagyőzelemért a negyedik helyen kiemelt osztrák Martin Fischer vagy a hazai salakon versenyző olasz Matteo Viola lesz – utóbbival szemben Balázsnak van törlesztenivalója, ugyanis augusztusban kikapott tőle a US Open selejtezőjében.

ATP-CHALLENGERTORNA 
SICILIA CLASSIC, PALERMO (42 500 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Balázs Attila (magyar)–Gensse (francia) 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
14 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
17 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik