Tenisz: Balázs Attila komoly skalpot szerzett Palermóban

Vágólapra másolva!
2010.10.04. 17:49
Vesztett helyzetből fordítva, és a papírformára rácáfolva aratott szép győzelmet egy dél-olaszországi salakpályás ATP-challengeren első számú férfijátékosunk, Balázs Attila. 

A legfrissebb világranglistán a 207. helyen jegyzett, immár háromszoros egyéni magyar bajnok a hivatalos rangsor 123. helyén tanyázó rutinos kazah Jurij Scsukint kapta ellenfélül az első fordulóban, aki nem mellesleg a viadal harmadik kiemeltje – mégis nyerni tudott ellene a 22 éves játékos.

A három szettes csata két óráig és húsz percig tartott, és az döntött, hogy Balázs csupán egyszer vesztette el adogatójátékát a hosszú harc alatt – mert mindhárom szettet egyetlen break döntötte el.

Balázs Attila ezzel egyelőre nyolc ATP-pontot kasszírozott, és olyan szempontból mérföldkőhöz érkezett, hogy ez volt a tizedik diadala, amit ilyen szintű versenyen (tehát challengeren) aratott.

 ATP-CHALLENGERTORNA, SICILIA CLASSIC, PALERMO (42 500 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Balázs Attila (magyar)–Scsukin (kazah, 3. kiemelt) 3:6, 7:5, 6:3
Legfrissebb hírek

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23

Fucsovics győzelemmel kezdett a tokiói selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 08:15
Ezek is érdekelhetik