Tenisz: Arn a „fenébe elszálló" labdákat is okolja a vereségért

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 19:52
Arn Gréta szerint a nagy meleg és a furcsán szálló labdák miatt kapott ki simán a belga Yanina Wickmayertől a kétmillió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás tenisztornán.

„Nagyon rosszul ment a játék. Hihetetlenül meleg van itt, és azt hiszem kaptam egy kisebb napszúrást is, ráadásul egyszerűen képtelen vagyok hozzászokni az ezen a versenyen használt labdákhoz. Csak San Diegóban és itt játszunk ilyen könnyű Penn-labdákkal, amik elszállnak a fenébe, ha egy kicsit nagyobbat beleütök" – mondta a találkozó után Arn.

„Pedig Wickmayer nem az a bajnok-típus, ha egy kicsit játékban tudtam volna tartani a labdát, jobban megszorítom. Most tartok egy edzésmentes napot, mert az utóbbi hetekben nem volt ilyen és érzem, hogy fejben már nagyon fáradt vagyok, aztán péntektől már Montrealban indulok a selejtezőben. Ott már más labdákkal játszunk majd, remélem még messzebbre jutok, bár a legfontosabb úgyis az, hogy a hó végén kezdődő US Openen jól szerepeljek."

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Arn Gréta kikapott a belga Yanina Wickmayertől a kétmillió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás tenisztornán.

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
16 órája

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
19 órája

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
23 órája

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
Tegnap, 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19
Ezek is érdekelhetik