Tenisz: Szávay Ágnes néhány héten belül visszakerülne a top ötvenbe

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 07:34
Új hét, új tenisz-világranglista – és három esztendő után először nem találjuk ott az első ötvenben Szávay Ágnest.

A soltvadkerti játékos jó ideje bajlódik combsérüléssel, egymás után veszítette el a meccseket és a ranglistapontokat, s miután a vasárnap befejeződött Francia nemzetközi bajnokságon is kiesett a második fordulóban, újabb hét helyet visszacsúszva már csak 54. a rangsorban.

„Őszintén szólva nem is tudtam, hogy épp most csúszok ki a top ötvenből. Persze lehetett rá számítani, hogy előbb-utóbb megtörténik, hiszen a sérülésem miatt nem tudtam megvédeni a tavalyi pontjaimat, amikor jól szerepeltem a Roland Garroson és előtte a madridi WTA-viadalon – mondta Szávay. – Nem aggódom, bízom benne, hogy néhány héten belül visszakerülök majd a legjobb ötven közé, és remélhetőleg mihamarabb még feljebb kapaszkodom."

Szávay legutóbb 2007 nyarán szorult az első félszázon kívülre.

„Néhány napot pihentem, azóta Bécsben készültünk edzőmmel, Karl-Heinz Wetterrel – mesélte Szávay Ágnes. – Örömmel jelenthetem, hogy meggyógyult a korábbi combsérülésem, és már teljes értékű munkát tudok végezni. Eastbourne-ben szerintem ismét a néhány hónappal ezelőtti formámban leszek, ezért bízom abban, hogy jól fog sikerülni a füves pályás idény."

Szávay számára a wimbledoni bajnokság után rögtön a 220 ezer dolláros budapesti WTA-international-viadal, a GDF Suez Grand Prix következik, amelyen címvédőként indul – ez újabb megvédeni való pontokat jelent.

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
18 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik