Tenisz: Balázs Attila egyesben az első fordulóban kiesett Zágrábban

Vágólapra másolva!
2010.05.11. 15:43
Nem sikerült a jó folytatás első számú férfijátékosunknak a horvát fővárosban: egyesben az első fordulóban kikapott, miután kétszer győzött a selejtezőben és hétfőn párosban is diadalmaskodott a zágrábi teniszversenyen.

A statisztika alapján főleg adogatásban jobb (naná, hisz 196 centi magas...) Lukás Rosol elleni meccs egy órán és hat percen át tartott. A cseh három alkalommal vette el Balázs Attila adogatását, míg ő egyszer sem ellenfeléét, aki 17-tel több labdamenetet nyert meg.

Az eredmény egyébként voltaképpen megfelel a papírformának, mivel Rosol a maga 180. pozíciójával jelenleg 54 hellyel előzi meg a legjobb magyart, és jó formában is van, mert bő egy hete megnyerte az ostravai challengert, amelyen Balázs a legjobb nyolcig jutott.

A csehek jelenlegi ötödik számú teniszezője tavaly többek közt megszerezte a világranglistán egykor 17. francia Fabrice Santoro, 25. olasz Filippo Volandri és 43. német Michael Berrer skalpját is.

Most pedig sajnos az idén ezzel egyéni tétmeccseit tekintve 26 győzelmet és 8 vereséget felmutató Balázs Attiláét is.

ATP-CHALLENGERTORNA, ZAGREB OPEN, ZÁGRÁB (50 000 dollár, salak) 
EGYES, 1. FORDULÓ
Rosol (cseh)–Balázs Attila (magyar) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23

Fucsovics győzelemmel kezdett a tokiói selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 08:15
Ezek is érdekelhetik