Kuznyecova (orosz, 7.)–Szafina (orosz, 1.) 6:4, 6:2 |
A Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének fináléjában a 2004-es US Openen diadalmaskodó Szvetlana Kuznyecova nyerte meg az orosz házi döntőt a világranglistát vezető Dinana Szafina ellen. A kevesebbet hibázó Kuznyecova megérdemelten lett első, megszerezve pályafutása második GS-sikerét. Szafina pedig 2008 után ismét alulmaradt a párizsi fináléban.

Fotó: Reuters
Kuznyecova nyerte az orosz házi döntőt

Fotó: Reuters
Kuznyecova nyerte az orosz házi döntőt
Ellenfele, Dinara Szafina 2008 után az idén jutott be másodszor a Roland Garros döntőjébe, úgy hogy közben a világranglistán is az élre állt, így őt tartották a finálé esélyesének, aminek megvan persze az árnyoldala is.
„Dinara vezeti a világranglistát, jóval nagyobb lesz rajta a nyomás, neki nyernie kell” – nyilatkozta Kuznyecova, aki eddig 11 alkalommal mérkőzött meg honfitársával WTA-tornán, és Szafina 7–4-re vezetett párharcukban.
Ennek ellenére mindketten idegesen kezdték a mérkőzést, hiszen rögtön dupla brékkel indult a mérkőzés. Kuznyecova például semmire vette el Szafina adogatását a második játékban.
Kuznyecova nyugodott meg hamarabb, és hozta először a saját szerváját. Ezután 4:3-ig senki sem hibázott, majd Kuznyecova jutott három bréklehetőséghez, s a harmadikat ki is használta.
5:3 után még visszajött Szafina ellenfele adogatójátékánál, de sokra nem ment vele, ugyanis Kuznyecova ismét elvette tőle a sajátját, így 6:4-el megnyerte az első szettet.
A statisztikákban nagy különbség nem volt a két játékos között: Kuznyecova valamivel több nyerőt ütött, kevesebb ki nem kényszerített hibát követett el az első szettben, és nagyobb százalékban jöttek be az első adogatásai is.
A második szettben már jobban figyeltek a lányok a saját adogatójátékukra, 2:2-ig mindenki hozta is őket. Bár a harmadik játékot Szafina szorossá tudta tenni, bréklabdáig nem jutott.
3:2 után viszont elvesztette a sajátját, s miután Kuznyecova nem hibázott az övénél, 5:2-nél Szafina a mérkőzésben maradásért adogathatott. Ez sem sikerült neki túl fényesen, így pedig csaknem másfél óra játék után Szafina kénytelen volt gratulálni honfitársnőjének.
A kevesebbet hibázó Kuznyecova megérdemelten lett első, megszerezve pályafutása második GS-sikerét. Szafina pedig 2008 után ismét alulmaradt a párizsi fináléban.
ROLAND GARROS, PÁRIZS (16 100 000 euró, salak)
NÉVJEGY
Név: Szvetlana Kuznyecova |
Nemzetisége: orosz |
Született: 1985. június 27., Szentpétervár |
Lakhely: Monte-Carlo |
Testmagasság/testsúly: 175 cm, 73 kg |
Ütőfogás: jobbkezes |
Világranglista-helyezése: 7. |
Legjobb helyezése a világranglistán: 2. (2007. szeptember 10.) |
Profi játékos: 2000 óta |
Tornagyőzelmei (egyesben): 2009 – Roland Garros, Stuttgart; 2007 – New Haven; 2006 – Miami, Bali, Peking; 2004 – Eastbourne, US Open, Bali; 2002 – Helsinki, Bali; 2001 – ITF/Cagliari-ITA |
Döntős (egyesben): 2009 – Róma; 2008 – Sydney, Dubai, Indian Wells, Tokió [Pan Pacific], Peking; 2007 – Doha, Indian Wells, Berlin, Róma, US Open; 2006 – Varsó, Roland Garros; 2005 – Varsó; 2004 – Dubai, Doha, Varsó, Peking. |
Legfrissebb hírek

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben
Tenisz
2025.06.07. 20:28
Ezek is érdekelhetik