Murray: olyan tartalékaim vannak, amire korábban nem is gondoltam

Vágólapra másolva!
2009.04.06. 14:36
Andy Murray mesterszériában aratott harmadik győzelme után remek előjelekkel készülhet a salakpályás idényre. A skót teniszező két hete Indian Wellsben is döntőbe jutott, akkor vereséget szenvedett Rafael Nadaltól, ezúttal viszont senki sem tudta megállítani.
Murray úgy érzi: vannak tartalékai
Fotó: Reuters
Murray úgy érzi: vannak tartalékai
Murray úgy érzi: vannak tartalékai
Fotó: Reuters
Murray úgy érzi: vannak tartalékai

Andy Murray nem akármilyen mezőnyben nyerte meg a tornát, a kiemelt versenyen mindenki ott volt, aki számít. A világelső, két hete Indian Wellsben nyerő Rafael Nadal a negyeddöntőben búcsúzott, Roger Federert pedig Novak Djokovics állította meg az elődöntőben.

„Nagyszerű hónapot tudhatok magam mögött. Amikor Indian Wellsbe indultam, nem igazán éreztem jól magam, nem voltak merész elvárásaim magammal szemben” – mesélte győzelme után, tudtul adva, hogy önmagát is meglepte jó teljesítménye. Murray azt is hozzátette, talán a kisebb nyomás segítette hozzá, hogy ilyen remek eredményt érjen el.

„Nyugodt voltam a pályán, és egyre jobb lett a formám. Visszanyertem az erőnlétemet, és remélem, kitart a salakpályás szezonra is” – reménykedett Murray.

A britek kiválósága aggályosan tekint a salakos idénykezdetre, mert az utóbbi években nem szerepelt jól a vörös borításon. „Muszáj fejlődnöm azon is, ugyanis érzem, hogy több van bennem. A következő héten keményen dolgozok majd, hogy Monte-Carlóra készen álljak.”

A brit kiváló évkezdetet tudhat magáénak, ebben az évben már három ATP-tornát (Dubai, Rotterdam, Miami) nyert meg, annyit mint senki más. Vasárnap pályafutása immár tizenegyedik trófeáját szerezte meg.

Murray tavalyi wimbledoni veresége óta 57–7-es mérleget tudhat magáénak, ami mindenkiénél jobb a mezőnyben, Nadal 50–7-tel a második.

„Megtaláltam a módját, hogyan jussak túl a tornák első mérkőzésein, amikor még nem vagyok csúcsformában” – ecsetelte a siker titkát a britek kiválósága, akinek célja, hogy Wimbledonig feltétlenül kitartson jó teljesítménye.

„Vannak még tartalékaim, fizikailag is. Olyan a kondícióm, amilyenre korábban nem is gondoltam. Ez a befektetett munka jutalma.”

HAGYOMÁNYOS FÉRFI-VILÁGRANGLISTA

1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 14 470 pont
2. (2.) Roger Federer (svájci) 11 020
3. (3.) Novak Djokovics (szerb) 9010
4. (4.) Andy Murray (brit) 8840
5. (7.) Juan Martin del Potro (argentin) 4790
6. (6.) Andy Roddick (amerikai) 4340
7. (8.) Gilles Simon (francia) 4010
8. (9.) Fernando Verdasco (spanyol) 3760
9. (5.) Nyikolaj Davigyenko (orosz) 3735
10. (10.) Gael Monfils (francia) 3600
11. (11.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3305
12. (12.) David Ferrer (spanyol) 3125
13. (13.) Fernando González (chilei) 2825
14. (16.) Tommy Robredo (spanyol) 2765
15. (15.) David Nalbandian (argentin) 2735
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik