Tenisz: Kim Clijsters Davenporttól kért tanácsot családi ügyben

Vágólapra másolva!
2009.03.20. 14:35
Ahogy arról napokkal ezelőtt beszámoltunk, könnyen elképzelhető, hogy visszatér a pályára Kim Clijsters, a volt világelső belga teniszező.
„Ha elég fitt, és kedve is van hozzá, nem lennék meglepve, ha ismét ütőt ragadna” – nyilatkozta kedden Carl Maes, a 2007-ben visszavonuló játékos volt edzője.Azóta újabb információ látott napvilágot, amely szintén Clijsters visszatérése mellett szól.„Kim küldött egy e-mailt, amelyben arról érdeklődik, hogy hogyan egyeztettem össze a kisfiam születése után a családi teendőket a folyamatos utazással. Ebből arra következtetek, hogy ha minden jól alakul, akkor visszatérhet a profi teniszhez” – árulta el újságíróknak Lindsay Davenport, az amerikai teniszező, aki jelenleg második gyermekét várja.Kim Clijsters – aki pályafutása során 34 tornán diadalmaskodott egyesben – tavalyelőtt májusban, egy hónap híján 24 évesen fejezte be a versenyzést. Ő volt az első belga teniszező, aki világelső lett: 2003-ban 19 héten keresztül vezette a ranglistát. A US Open 2005-ös győztesének tavaly februárban született meg a kislánya.
Legfrissebb hírek

Kim Clijsters: Ha visszamehetnék az időben, mindent ugyanúgy tennék

Tenisz
2024.08.22. 20:19

Tenisz: harmadszor is visszavonul a négyszeres Grand Slam-győztes

Tenisz
2022.04.12. 16:52

Tenisz: nem Barty az első, aki fiatalon vonul vissza

Tenisz
2022.03.23. 09:27

Tenisz: Clijsters az első fordulóban búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2021.10.08. 10:31

Tenisz: Clijsters és Murray szabadkártyát kapott az Indian Wells-i tornára

Tenisz
2021.10.01. 11:52

Tenisz: Kim Clijsters szeptember végén újra visszatér

Tenisz
2021.09.09. 21:19

Tenisz: Kim Clijsters szabadkártyát kapott a miami tornára

Tenisz
2021.03.04. 11:31

US Open: Kim Clijsters és Venus Wiliams is kiesett az első körben

Tenisz
2020.09.02. 09:06
Ezek is érdekelhetik