Tenisz: új edzővel dolgozik a szépséges szerb klasszis

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.02.12. 01:06
Új edzővel dolgozik Ana Ivanovics, a női teniszezők világranglistájának korábbi éllovasa. A szerb játékos felkészülését – bár egyelőre csak próba jelleggel – az amerikai Craig Kardon irányítja.
A szerb játékos felkészülését – bár egyelőre csak próba jelleggel – az amerikai Craig Kardon irányítja. A 47 éves tengerentúli szakember korábban olyan teniszezőkkel dolgozott együtt, mint Martina Navratilova, Lindsay Davenport, Mary Pierce vagy Jennifer Capriati.„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Megnézzük, hogyan megy az együttműködés, aztán majd eldöntöm, hogy a kapcsolat hosszú távú lesz-e” – mondta a 21 esztendős Ivanovics, aki jelenleg 8. a WTA rangsorában.A játékos az év elején szakított korábbi mesterével, Sven Groenevelddel, aki az adidas megbízásából foglalkozott vele, több más teniszező mellett.
Legfrissebb hírek

Babosék búcsúztak a római mestertorna nyitó körében

Tenisz
20 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Bondár Anna győzött a római mestertorna selejtezőjének első körében

Tenisz
2025.05.05. 21:22

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Madridi tenisztorna: Szabalenka huszadik trófeája

Tenisz
2025.05.03. 21:20

Gálfi Dalma könnyed győzelemmel elődöntős Vicben

Tenisz
2025.05.01. 16:36

Simán kikaptak Babosék a madridi mestertornán

Tenisz
2025.04.26. 15:20

A spanyol negyedosztályban kapott kispadot a Barca ikonikus kapusa

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 19:14
Ezek is érdekelhetik