Murray nyerte meg az Andyk csatáját: Roddick is kipipálva

Vágólapra másolva!
2009.01.10. 18:42
Andy Murray nyerte meg a dohai ATP-tornát, miután a döntőben két játszmában legyőzte az amerikai Andy Roddickot. Az év első WTA-tornái Jelena Gyementyjeva és Viktorija Azarenka sikerét hozták.
Andy Murray veretlen az új esztendőben
Fotó: Reuters
Andy Murray veretlen az új esztendőben
Andy Murray veretlen az új esztendőben
Fotó: Reuters
Andy Murray veretlen az új esztendőben

Remekül sikerült a 2009-es év rajtja a brit Andy Murray számára. A teniszező azután, hogy az Abu-Dzabi-i meghívásos tornán legyőzte a világranglista első két helyén álló spanyol Rafael Nadalt és svájci Roger Federert, Dohában sem talált legyőzőre.

A tavalyi US Openen a döntőben Federertől vereséget szenvedő Murray, Dohában pénteken már másodszor vágott vissza a Flushing Meadows-i vereségért. Huszonnégy órával később pedig az idényt szintén jól kezdő Roddick is magabiztosan múlta felül.

Az első játszmában Roddick nem tudott mit kezdeni a magabiztosan teniszező brittel, és legnagyobb erősségét, az első adogatásait sem tudta megfelelő hatékonysággal kihasználni, Murray hozta is a játszmát 6:4-re.

A második szett még ennél is simábban alakult. Ugyan Roddicknak volt két bréklehetősége, azonban Murray hárította, és saját bréklehetőségét könyörtelenül kihasználta, majd a mérkőzésért adogatva sem hibázott, és nyert 6:2-re mindössze 1 óra 10 perc alatt.

A 21 éves teniszező ezzel kilencedik nagy tornagyőzelmét aratta.

A torna egyes küzdelmeitől a negyeddöntőben Gael Monfils-szal szemben búcsúzó Rafael Nadal a párosok küzdelmében vigasztalódott győzelemmel. Nadal társával, Marc Lopezzel a világelső kanadai, szerb párost, a Daniel Nestor, Nenad Zimonjics duót győzte le három játszmában, izgalmas végjáték után 4:6, 6:4, 10–8-ra.

A nők idei egyik első tornáját Jelena Gyementyjeva nyerte, aki honfitársát, Jelena Vesznyináz győzte le az új-zélandi Aucklandben. A WTA-torna döntőjét 6:4, 6:1-re nyerte meg az orosz játékos. Az olimpiai bajnok, 27 éves győztes szettveszteség nélkül fejezte be a viadalt, és pályafutása 12. trófeáját hódította el.

A brisbane-i torna a 19 éves fehérorosz teniszezőnő, Viktorija Azarenka sikerével ért véget. Azarenka, a versenyen második helyen kiemelt játékos két szettben, 6:3, 6:1-re legyőzte a harmadik helyen rangsorolt francia Marion Bartolit. Azarenka pályafutása első WTA-győzelmét aratta ötödik döntőjében.

„Mindenki azt mondta, hogy majd a harmadik meghozza a szerencsét, ám nekem ez már az ötödik finálém volt. Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy megszereztem a győzelmet” – mondta Azarenka az összecsapás után.

ATP 250-ES TORNA, QATAR EXXONMOBIL OPEN, DOHA (1 110 250 dollár, kemény pálya)

DÖNTŐ
Murray (brit, 3.)–Roddick (amerikai, 4.) 6:4, 6:2


WTA-TORNA, BRISBANE INTERNATIONAL, BRISBANE (220 000 dollár, kemény pálya)

DÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Bartoli (francia, 3.) 6:3, 6:1


TENISZ, WTA-TORNA, AUCKLAND (kemény pálya, 220 000 dollár)

EGYES, DÖNTŐ
Gyementyjeva (orosz, 1.)–Vesznyina (orosz) 6:4, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik