Jelena Gyementyjeva 6:2, 6:4-re legyőzte honfitársát, Dinara Szafinát, a dohai WTA-világbajnokság Barna csoportjában. Szafina így nyert játszma nélkül fejezte be az évzáró versenyt, míg Gyementyjeva pénteken ki-ki mérkőzésen dönt a továbbjutásról a Serena Williams elleni találkozón.

Fotó: Reuters
Gyementyjeva sorsa pénteken dől el

Fotó: Reuters
Gyementyjeva sorsa pénteken dől el
TENISZ ADATBANK
Az első három játékot a fogadó nyerte, először Gyementyjeva tudta hozni a szerváját, 3:1-re vezetett ezzel. Szafina a későbbiek folyamán sem nagyon találta a ritmust, a jobb erőben lévő Gyementyjeva így simán hozta az első játszmát, 6:2-re.
A folytatásban Szafina összekapta magát, megpróbált legalább szépen búcsúzni a tornától, de ez mégsem jött össze neki. 2:2-nél ráadásul kisebb orvosi kezelésre szorult a lába.
4:4-ig ettől függetlenül tartotta a lépést honfitársával, ekkor azonban sokadszor is elveszítette adogatójátékát, így egy lépésre került az újabb kétjátszmás vereségtől. Gyemenytjeva nem kegyelmezett, könnyedén hozta a szerváját, így megszerezte első győzelmét.
A továbbjutáshoz azonban holnap meg kell vernie Serena Williamst is, aki a nap során korábban kikapott nővérétől, a csoportelsőként továbblépő Venustól.
A világbajnokság teljes programját ide kattintva tekintheti meg.
WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, 4.55 MILLIÓ DOLLÁR
| Gyementyjeva (orosz)–Szafina (orosz) 6:2, 6:4 |
| KORÁBBAN |
| V. Williams (amerikai)–S. Williams (amerikai) 5:7, 6:1, 6:0 |
Legfrissebb hírek

Korábbi világelső lett a WTA-világbajnokság igazgatója
Tenisz
2024.06.27. 11:28

Szaúd-Arábiába költözik a WTA-világbajnokság
Tenisz
2024.04.04. 15:46
Ezek is érdekelhetik





