Nyert Szávay Ágnes és a páros, kipipálhattuk Nagy-Britanniát is

Vágólapra másolva!
2008.01.31. 19:03
A Budapesten zajló, Fed-kupa euró-afrikai zóna 1. csoportjában a magyar válogatott a két egyes mérkőzés után 1-1-re áll Nagy-Britannia ellen. Az első összecsapáson Arn Gréta nagy csatában, kétjászmás mérkőzésen szenvedett vereséget Anne Keothavongtól. Azt követően azonban elsőszámú játékosunk, Szávay Ágnes simán nyert Katie O’Brien ellen, akinek mindössze három gémet engedélyezett klasszisunk.
Szávay Ágnes könnyed győzelemmel egyenlített
Meggyesi Bálint
Szávay Ágnes könnyed győzelemmel egyenlített
Szávay Ágnes könnyed győzelemmel egyenlített
Meggyesi Bálint
Szávay Ágnes könnyed győzelemmel egyenlített

Az első szettben 4:3-ra vezetett Keothavong, addig mindenki hozta a saját adogatójátékát. A brit azonban karnyújtásnyira került a játszmától: sikerült brékelnie és a szettért adogathatott

Arn nagyot küzdött, de megérte: a mérkőzésen először elvette ellenfele adogatójátékét, majd hozta a sajátját is kiegyenlített.

Miután azt követően egyikük sem rontotta el saját adogatását, jöhetett a rövidítés, amelyben a brit gyorsan 6:2-re megugrott. Arn két labdát megoldott, a harmadikat már nem. Az első szett Keothavongé lett.

A második játszma elején Arn megnyerte saját adogatását, majd egy fantasztikus befutással egy háló mögé beejtett labdát visszadva rögtön brékelőnybe került. De sajnos nem sokáig: a sajátjában 0:40 után későn ébredt.

A lendületbe jött brit 6:5 után már a mérkőzésért adogathatott, 40:15-s vezetés után az első szervából be is húzta a mérkőzést.

Arn (118. hely az aktuális WTA-világranglistán) végig képzettebb, összetettebb játékos benyomását keltette mint a vonaljátékra összpontosító Keothavong (135.), ám utóbbi fantasztikus fizikai adottságainak, gyorsaságának és rugalmasságának köszönhetően ellenfele fölé kerekedett. Arn helyzetét tovább nehezítette, hogy rengeteg hibát vétett, játéka sokkal hullámzóbb volt, mint a kiegyensúlyozott, jobban koncentráló Keothavongé.

Szávaynak azzal a tudattal kellett pályára lépnie és igazolnia a papírformát, hogy a magyar csapat hátrányban van. Kiválóságunk meg is felelt az elvárásoknak, miután erőlködés nélkül lépte le a britek elsőszámú játékosát, O’Briant (123. hely az aktuális WTA-világranglistán).

Szávaynek egyesben eddig nem úgy sikerült az idénykezdet, ahogyan azt tervezte, remélte, olyan játékosoktól szenvedett vereséget, akik papíron, a világranglistán elfoglalt helyezésük alapján inkább O’Brianhez, mintsem hozzá álltak közelebb.

A Syma-csarnokban azonban nyoma sem volt a korábbi bizonytalanságnak, a két játékos között osztálybeli különbséget láthattunk. Szávay adogatott a találkozón elsőször, majd 1:0-s vezetés után nagy csatában rögtön bebrékelte ellenfelét. Jó kezdés.

A folytatás aztán még simábban alakult: a brit 3:0 után második adogatójátékából szépített ugyan, ám azt követően a magyar éljátékos három gémet húzott be egymás után, amivel meg is nyerte az első szettet.

Kifejezetten jól, egy brékelt indult a második szett Szávay számára, brit ellenfele 4:0 után két adogatójátékát megnyerve csak szépíteni tudott. A magyar klasszis 5:2-s vezetésénél már a mérkőzésért szervált, 40:15-nél két labdája volt a győzelemhez. O’Brian az elsőt még szépen elütötte keresztbe, a másodiknál azonban esélyt sem kapott a huncutkodásra: Szávay ásszal zárta a találkozót.

A sokkal erőteljesebb és gyorsabb játékra képes Szávay biztos sikere egyetlen egy másodpercig sem volt kérdéses. Folytatás a párosban. A dánok ellen győztes, Szávay és Arn alkotta magyar duó ellenfele egy pihent brit egység lesz, hiszen Elena Baltacha (168.) és Melanie South (214.) sem kapott szerepet egyesben, ellentétben a mieinkkel.

Az első játszma 2:2-ig kiegyenlített küzdelmet hozott, de csak addig, mert a dán párost és csapatot szerdán verő magyarok négy gémet nyertek megszakítás nélkül, így vita sem fért ahhoz, hogy övék lett az első játszma.

A második szett elején rögtön brékelőnybe kerültek a magyarok, akik 4:2 után két adogatójátékot nyerve hozták a találkozót és végeredményben a párharcot is.

Pénteken a svájci csapattal találkozik a hozzájuk hasonlóan eddig szintén veretlen magyar csapat, amely számára a csoportgyőzelem a cél.

BUDAPEST, FED-KUPA, EURÓ-AFRIKAI ZÓNA, 1. CSOPORT:

B-CSOPORT, 2. FORDULÓ:
Magyarország – Nagy-Britannia 2-1
Arn – Keothavong 6:7, 5:7
Szávay – O’Brian 6:1, 6:2
Arn, Szávay – Baltacha, South 6:2, 6:2

TOVÁBBI EREDMÉNYEK:

B CSOPORT:
Svájc-Dánia 3-0
Gagliardi-Jensen 7:5, 6:2
Schnyder-Wozniacki 6:1, 7:6
Gagliardi, Schnyder-Dyrberg, Wozniacki 6:1, 1:6, 6:4

A CSOPORT:
Hollandia-Portugália 3-0
Reinhardt-Nogueira 6:0, 6:3
Rus-Silva 7:5, 6:4
Thyssen, Wong-De Lattre, Koehler 6:2, 6:4
Bulgária-Luxemburg 2-1
Evtimova-Minella 3:6, 7:6, 3:6
Pironkova-Kremer 4:6, 6:1, 6:3
Evtimova, Pironkova-Minella, Schaul 6:4, 6:3

D CSOPORT:
Szerbia-Lengyelország 2-1
Ivanovics - U. Radwanska 6:3, 6:1
Jankovics - A. Radwanska 6:4, 6:7, 7:5
Jovanovics, Mircsics-Jans, Rosolska 3:6, 2:6

C CSOPORT:
Svédország-Grúzia 3-0
Larsson-Gorgodze 4:6, 6:1, 6:1
Arvidsson-Kalasnyikova 6:4, 7:5
Arvidsson, Larsson-Kvacabaja, Mikadze 6:0, 6:4
Fehéroroszország-Szlovénia 3-0
Kusztova-Peskiric 6:3, 6:3
Govorcova-Klepac 2:6, 6:1, 6:3
Bohus, Pucsek-Hercog, Peskiric 6:1, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik