| Roger Federer (svájci) | Andy Roddick (amerikai) | 6:4, 6:2 |
Roger Federer két játszmában, mindössze egy óra és egy perc alatt könnyedén verte Andy Roddickot a közel négy és fél millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, Sanghajban. A világelső ennek köszönhetően megnyerte a Vörös csoportot, és az elődöntőben Rafael Nadallal találkozik, míg a másik ágon David Ferrer lesz Roddick ellenfele.

Reuters
Roger Federer könnyed játékkal nyert

Reuters
Roger Federer könnyed játékkal nyert
Az már a mérkőzést megelőzően kiderült, hogy mind Federer, mind Roddick bejutott a z elődöntőbe. Már csupán az maradt a kérdés, hogy melyik versenyző melyik helyen lép tovább a Vörös csoportból.
Andy Roddick kezdte az adogatást, és hozta is a szerváit, azonban ezt a következő játékban a világelső is megtette. A harmadik gémben aztán a svájci nagyszerűen fogadott, és el is vette az amerikai adogatását.
Federer ezután magabiztosan őrizte a brékelőnyét annak ellenére, hogy ellenfele nagyszerűen adogatott.
A kilencedik gémben aztán Federer újabb bréklabdához jutott, amely egyben az első szett megnyerését is jelentette volna neki, azonban az amerikai ásszal válaszolt, majd előbb előnyhöz jutott, és meg is nyerte a szerváit.
Ez azonban egy cseppet sem vette el a világelső önbizalmát, és a svájci továbbra is irányította a játékot, aminek az lett a vége, hogy megnyerte a pontot, és az első szettet is 6:4-re.
A második szett elején Federernek két bréklabdája is volt, azonban Roddick ismét felállt a padlóról, pontosabban csak úgy tűnt, hogy feláll, de a tizenkétszeres Grand Slam-győztes ismét villant kettőt, és rögtön el is vette ellenfele adogatását, majd sajátját könnyedén hozta.
Ezután az amerikain látszott, hogy teljesen elvesztette a hitét, és egyre többet hibázott, ennek lett a következménye az is, hogy újra elbukta a szerváit, amellyel 3:0-s előnyhöz jutatta Federert.
A svájci klasszis ezután könnyedén nyerte a második szettet, 6:2-re, és ennek köszönhetően megnyerte a Vörös csoportot, míg Roddick a második lett.
Ennek megfelelően Federer az elődöntőben az Arany csoport második helyezettjével, Rafael Nadallal találkozik, míg az amerikai ellenfele a torna egyetlen hibátlan játékosa David Ferrer lesz a legjobb négy között.
MESTEREK KUPÁJA. VÖRÖS CSOPORT, 3. FORDULÓ
Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!
Tenisz
2025.05.24. 18:57

Tenisz: Roger Federer nem gondol a visszatérésre
Tenisz
2023.10.17. 09:49

Párizs 2024: hat magyar cselgáncsozó áll kvótás helyen
Egyéb egyéni
2023.08.07. 21:03

Cselgáncs: Vég Zsombor hetedik a Mesterek Kupáján
Egyéb egyéni
2023.08.06. 12:35
Ezek is érdekelhetik



