Justine Henin és Jelena Jankovics is két szettben jutott tovább

Vágólapra másolva!
2007.08.27. 21:01
Győzelemmel kezdte az amerikai nyílt teniszbajnokságot a világelső Justine Henin, hiszen az első fordulóban két sima szettben nyert a német Göres ellen. A harmadik helyen kiemelt Jelena Jankovics is két szettben jutott a második körbe, igaz neki jobban meg kellett szenvednie a győzelemért.
Justine Henin hozta a kötelezőt
Reuters
Justine Henin hozta a kötelezőt
Justine Henin hozta a kötelezőt
Reuters
Justine Henin hozta a kötelezőt

A világelső Heninnek egy órára és két percre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze a selejtezőből feljutott ellenfelét. A belga klasszisnak az első szettben nem kellett nagyot alakítani ahhoz, hogy 6:0-ra nyerjen, hiszen ellenfele tizenöt ki nem kényszerített hibát ütött.

A másodikban sem kellett nagyon megerőltetnie magát a világelsőnek, hiszen ekkor igaz szorosabbá vált a meccs azonban ellenfele ekkor is rengeteget hibázott. Ennek köszönhetően könnyedén jutott a második fordulóba.

Jelena Jankovicsnak jóval többet kellett tennie a következő körbe kerülésért. Igaz az első játszmát ő is könnyedén hozta, de a másodikban megszenvedett a szlovák Gajdosová ellen.

Ez a felvonás ugyanis ötvenkét percig tartott, és a harmadik helyen kiemelt szerbnek hatalmas szerencséje volt, ugyanis ellenfele nagyon pontatlanul játszott és huszonhét ki nem kényszerített hibát ütött a mérkőzés ezen szakaszában. A szettet végül Jankovics a rövidítésben nyerte meg.

A nap első győzelmét Ai Szugijama aratta, aki két sima szettben győzte le a szlovén Klepacot.

Könnyed győzelmet aratott Gyinara Szafina és a Wimbledonban döntős Marion Bartoli is. Az orosz versenyző a kolumbiai Castanót győzte le, míg a tizedik helyen kiemelt francia az amerikai Glatch-ot győzte le.

AMERIKAI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (US OPEN)

1. FORDULÓ
Makarova (orosz, sel.)-Schruff (német) 6:1, 0:6, 6:2
Szugijama (japán, 28.) -Klepac (szlovén, sel.) 6:3, 6:1
Jankovics (szerb, 3.)-Gajdosová (szlovák) 6:2, 7:6
Errani (olasz)-Voracová (cseh, sel.) 7:5, 6:3
Zvonarjova (orosz, 27.)-Zsidkova (orosz, sel.) 6:0, 6:7, 6:0
Szafina (orosz, 15.)-Castano (kolumbiai) 6:2, 6:3
Henin (belga, 1.)-Göres (német, sel.) 6:0, 6:3
Lihovceva (orosz)-Albanese (amerikai, szk.) 6:0, 6:2
K. Bondarenko (ukrán)-Ruano Pascual (spanyol) 6.3, 7:6
Govorcova (fehérorosz)-Arvidsson (svéd) 6:3, 2:6, 6:3
Safarová (cseh, 20.)-Moore (ausztrál, szk.) 6:3, 6:2
Bartoli (francia, 10.)-Glatch (amerikai, szk.) 6:1, 6:1
Pironkova (bolgár, sel.)-Pucskova (orosz) 6:3, 6:4
Petkovic (német)-Cohen (amerikai, szk.) 6:4, 6:1
Cornet (francia, sel.)-Stosur (ausztrál, 29.) 6:3, 6:2
Bammer (osztrák, 19.)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:4, 6:4
Rezai (francia)-Cravero (argentin, sel.) 6:3, 7:5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik